Mikor nyithatnak a fővárosi fürdők? – podcast

Forrás: turizmus.com

 2020. május 04. 10:16

A fővárosi fürdőhelyzetről Szűts Ildikó, a BGYH Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott a Trend FM Turizmus.com műsorában.

A fővárosi tulajdonú társaság idén februárban kinevezett vezérigazgatója, Szűts Ildikó a műsorban elmondta, hogy a korábbi – a járvány júniusi tetőzését prognosztizáló – előrejelzésekkel összhangban készítettek egy válságtervet, amely szerint legkorábban szeptemberben nyitnának ki a budapesti fürdők.

Ugyanakkor a járványhelyzet enyhülését látva készült el új terv is, amely már a fővárosi fürdők nyári nyitásával számol.

Az interjúban egyebek között az is elhangzik, hogy a nyitást több lépcsőben képzelik el, elsőként a szabadtéri strandok, majd a második ütemben a zárt terek fogadhatnak vendégeket.

Az is kiderült, hogy a vállalat 350 dolgozója jelenleg még otthon várja, hogy enyhüljenek a korlátozások, és elkezdhessék a fürdőkben a nyitás előtt szükséges, kisebb felújításokat, karbantartási munkákat

A – remélhetőleg nyári – nyitásra elkészül a társaság új honlapja, ezen felül különböző akciókkal készülnek, hogy minél nagyobb számban hazai turistákat is a budapesti fürdőkbe csábítsanak – nyilatkozza a műsorban Szűts Ildikó.

 

Hallgasson bennünket!

A Turizmus.com rádióműsora csütörtökönként hallható a Trend FM-en, 17.15-18.00 között.

Ismétlés szombat délutánonként, a 17:30-as híreket követően.

A műsorvezető: Érczfalvi András, a Trend FM Monitor Délután műsorvezetője.
A műsort szerkeszti: Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR igazgatója (kenderesy.nadin@turizmus.com).