Tervpályázatot hirdetnek a fővárosi Városháza park megújítására

Forrás: MTI

 2021. november 08. 15:53

Tervpályázatot ír ki a Fővárosi Önkormányzat az V. kerületi Városháza park megújítására, a beérkező pályaműveket jövő tavasszal bírálják el – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester és helyettese, Kerpel-Fronius Gábor sajótájékoztatón.

Karácsony Gergely közölte, hogy a munka 2023-ban kezdődhet, alapvetően egy nyitott városházát képzelnek el, szeretnék az épületet kulturális és közcélokra megnyitni.

Ezzel párhuzamosan zajlik a Merlin Színháznak korábban helyet adó, a Gerlóczy utcában található volt trafóház, valamint a városháza hátsó homlokzatának felújítása is. A városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában tervezik elhelyezni a Budapest Galériát.Karácsony Gergely közölte: a főváros vezetésének határozott célja, hogy továbbra is tulajdonosa maradjon az épületegyüttesnek. "Ebben az önkormányzati ciklusban a budapestiek sokkal közelebb kerülhetnek majd a fővárosi önkormányzat épületéhez is" – mondta, hozzátéve: az érintett területre parkot képzelnek, amelyet a lehető legtöbb közösségi célra szeretnének majd használni.

Kerpel-Fronius Gábor elmondta, jövő áprilisban hirdetnek majd eredményt a tervpályázaton, a pályaművek díjazására és megvételére bruttó 12 millió forint áll rendelkezésre.
Szeretnék, hogy a létrejövő park otthonul szolgáljon majd azoknak, akik a környéket használják.

tervpalyazat

A pályázatot november 24-én hirdetik meg, a pályaműveket 2022. március 21-ig lehet beadni

Fotó: Karácsony Gergely

A tervpályázat bírálóbizottságában a főváros képviselői mellett helyet kaptak az állami szervek, a szakmai szervezetek, az V. kerület képviselői is. A testületbe civilek is jelentkezhetnek majd egy nyilvános pályázat útján – közölte a főpolgármester-helyettes.

Kerpel-Fronius Gábor kérdésre válaszolva elmondta, a Merlin Színház volt épületének vegyes funkciót szánnak: olyan kialakítást terveznek, amely konferenciákra, közösségi tevékenységekre és kulturális eseményekre is alkalmas.

A projekt hivatalos oldalán közzétettek szerint a pályázatot november 24-én hirdetik meg, a pályaműveket 2022. március 21-ig lehet beadni. Eredményhirdetés 2022. április 29-én lesz.