További lépéseket sürget a MaReSz a rendezvényszakma megsegítésére

Forrás: turizmus.com

 2020. november 13. 10:14

Miután az elmúlt hónapok drámai, mintegy 80%-os bevételkiesése a teljes rendezvényszakmát érintette, az iparág újraindulásához nélkülözhetetlen a rendezvényszektorban működő beszállító cégek támogatása is – javasolja a Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz).

A MaReSz vezetősége örömmel üdvözölte, hogy a döntéshozók meghallgatták az iparág megmentésére tett javaslataikat és a november 10-én megjelent veszélyhelyzettel összefüggő kormányrendeletben a konferenciák, kereskedelmi bemutatók szervezői és a rendezvényétkeztetéssel foglalkozó cégek is bekerültek a támogatott területek közé.

A szakma sajátosságaiból adódóan azonban a rendezvényszervezői oldal alatt egy hatalmas beszállítói szolgáltatói cégrendszer működik, akik tevékenységük miatt nem a 8230-as TEÁOR számon működnek, de szolgáltatásuk egyértelműen a rendezvényszakmához kötődik. Nélkülük nem tudnának a rendezvények megvalósulni, az iparág újraindulásához nélkülözhetetlen tehát a rendezvényszektorban működő beszállító cégek támogatása is – hangsúlyozza a szövetség.

A rendezvényszakma újraindulásához nélkülözhetetlen a szektorban működő beszállító cégek támogatása is

Fotó: 123rf.com

Közös iparági érdek, hogy ezek a cégek se maradjanak ki a járulékcsökkentési és bértámogatási lehetőségekből, ugyanis a gazdaság beindulásánál a rendezvényszervezők nem fognak tudni nélkülük teljesíteni – mutatnak rá közleményükben.

Ha most elindulnak a leépítések, nem lesznek szakemberek, akik megszervezzék és lebonyolítsák a jövő évi rendezvényeket.

Ezért a MaReSz továbbra is azért küzd, hogy a koronavírussal összefüggő gazdaságélénkítő és munkahelymegtartó intézkedések kedvezményezetti körét a rendezvényszervezői iparág minél szélesebb beszállítói körére is kiterjesszék.

Az ehhez szükséges konkrét, szövegjavaslatokat a szövetség eljuttatta az illetékes minisztériumok felé. Jelenleg százezren dolgoznak az ágazatban, melynek éves nettó árbevétele meghaladja az ezermilliárd forintot.