Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Csaknem 20 ezren az önkormányzatoknál, háromezren a turizmusban és a vendéglátásban, 400-an pedig a mezőgazdaságban dolgoznak.

Az államtitkár kiemelte, hogy a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodhatnak.

A Facebookra feltöltött videóban Bodó Sándor felidézte, hogy a kormány kilencedik alkalommal indította el a Nyári diákmunka programot. A korábbi évek tapasztalatai egyértelműen kedvezőek, több mint 210 ezer diák szerzett munkatapasztalatot, jövedelmet; a program nagyon népszerű idén is – mondta.

A diákokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a munkáért járó bér.

A Nyári diákmunka program keretében jelenleg háromezren dolgoznak a turizmusban és a vendéglátásban

Fotó: 123rf.com

A program folytatódik, még van lehetőség arra, hogy a diákok jelentkezzenek, a munkakörök továbbra is változatosak – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A bejegyzés szerint a legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben dolgoznak.

 

KAPCSOLÓDÓ

3 milliárd forintos támogatás ösztönzi a diákok nyári foglalkoztatását

2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16–25 éveseket a júniusban induló „Nyári diákmunka” program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá.