Tréninganyag készül a fogyatékkal élő fiatalok képzésére a vendéglátásban
Forrás: turizmus.com
2022. november 07. 17:45
Korábban történt
A partnerországok résztvevői egy héten át élesben, a gyakorlatban próbálták ki a készülőben lévő tréninganyag feladatait. A tesztelés, a tréning nagyon jól sikerült.
Az esemény előzménye, hogy a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával „Fogyatékossággal élő fiatal munkavállalók a vendéglátásban” címmel nemzetközi projektet indított közel egy évvel ezelőtt.
A projekt fókuszában a megváltozott munkaképességű fiatalok munkaerőpiaci esélyeinek növelése állt, különös tekintettel a vendéglátás területére.
A program négy ország együttműködésében valósul meg, és koordinátora Budapest első fogyatékossággal élők által alapított vendéglátóhelye, a Nem Adom Fel Kávézó és Éttermet működtető Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet.
![]() |
Az egyhetes képzés résztvevői |
Fotó: nemadomfel.hu |
A magyarországi vendéglátóhely partnere három, a környező országokban megváltozott munkaképességű fiatalokat foglalkoztató, és hasonló vendéglátóhelyet működtető szervezet volt: a szlovén fővárosban, Ljubjanában kilenc éve működő Druga Violina (Másodhegedű) Kávézót üzemeltető CUDV Draga, a lengyel fővárosban, Varsóban hat éve autizmussal élő fiatalok segítségével működtetett Zycie jest fajne (Az élet szép) Klubkávézó gazdája, az Ergo Sum Alapítvány, illetve egy partnercserét követően a szlovák fővárosban, Pozsonyban több mint tíz éve működő Radnicka Kávézót üzemeltető Agency for Supported Employment (Támogatott Foglalkoztatási Ügynökség).
Az egyhetes képzés arra a tréninganyagra épült, amely a projekt részeként, a partnerek együttműködésével született meg, és egyfajta pilot projektként szolgált, amelyben bizonyos feladatokat már élesben próbáltak ki a résztvevők.
A fő cél egy olyan konkrét alapismereteket tartalmazó tréninganyag elkészítése volt, amely segíti a megváltozott élethelyzetben élőket a vendéglátóiparban való elhelyezkedésben. A képzési anyag négy, egyenként közel 20 órás tanegységet foglal magában, melyek során a résztvevők alapismereteket szerezhetnek a kommunikáció, a munkavállalás, a felszolgálás és a konyhai munka területén.
Az anyag elsősorban képzőknek, trénereknek szól, akik a megszerzett ismeretek alapján is tudják segíteni a különböző fogyatékossággal élők foglalkoztatását, integrálását a vendéglátás területén.
Az anyagot a tervek szerint a kidolgozás után a pwdinclusion.com webhelyen hozzák majd nyilvánosságra a projekttagok.