Turistabuszok, kerekező járművek, vezetett túra a Palotanegyedben

Forrás: turizmus.com

 2017. május 02. 13:56

Józsefvárosban, a H13 Diák – és Vállalkozásfejlesztési Központban tartotta ülését a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal (FTK) Bán Teodóra, a BFTK ügyvezető asszonyának elnökletével.

A kerület nevében Zentai Oszkár, a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Emberi Erőforrás Bizottságának elnöke mondott köszöntőt, mely után a helyszín házigazdája Zékány Zoltán, a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ szakmai igazgatója ismertette röviden a központ tevékenységét. A tanácskozás végén a Civilek a Palotanegyedért Egyesület képviseletében Erdős Zoltán vezetett sétán mutatta be a környék épített örökségét, turisztikai látnivalóit.

A tanácskozás visszatérő témája, a turistabuszok közlekedése és parkolása. Strang Tamás, a Budapesti Közlekedési Központ Innovációs szakértője a nyári nagy sportrendezvények, valamint építési projektek idejére vonatkozó munkaanyagot ismertette a kerekasztal képviselőivel.

A témát Molnár Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Személyszállítási Tanácsának titkára javasolta, mivel a pesti rakpart építése, a széles sétányok kialakítása, a Liget-projekt és a Budai Várnegyed felújítása – buszközlekedési, parkolási szempontból – aggodalommal tölti el a turistabuszok üzemeltetőit, az utazási irodákat és számos más turisztikai vállalkozást.

A képen balról jobbra: Ruszó László, Bán Teodóra, Flesch Tamás, Zentai Oszkár és Strang Tamás

Fotó: BFTK

A Lánchíd déli szakaszán nem alakítanak ki buszparkoló helyeket – mondta Strang Tamás. Ezeket a BKK szeretné az északi oldalon tartani, ezáltal a Kossuth tér és Duna Aréna közötti szakaszon több parkolóhely kerül kialakításra. A felújítás várhatóan 2017 nyarán fejeződik be. Ezen a szakaszon hat méter széles gyalogos sétány, két forgalmi sáv és a parti oldalon párhuzamos parkolás lesz biztosított.

Itt hat busz számára alakítanak ki parkolót, melyek mindegyike reggel 5 és 7 óra között közös rakodóterületként szolgál az áruforgalmi- és a turistahajók részére. Ezt az igényt folyamatosan mérik és elemzik, mely után próbáljak majd a kihasználtsághoz alakítani. A Carl Lutz rakparton az említettek mellett 10 buszférőhely várja majd a turistabuszokat.

A Budai Várban folyó kormányzati építkezések 2017-ben is folytatódnak, jelentős közműépítések várhatók a helyszínen, a turistabusz közlekedés szabályozásáról jelenleg egyeztetetések folynak.

A Városligetben a látványosságok környékén rövid távú le- és felszállási pontok lesznek, a Szabolcs utcában alakítanak ki várakozóhelyeket buszoknak.

A BKK innovációs szakértője további tájékoztatást ígért a témában. Strang Tamás továbbá Bán Teodóra azon felvetésére is választ ígért, hogy az esti rendezvények után a tömeg hogyan tudja majd elérni a metro közlekedést, illetve az éjszakai járatokat.

Tóth Sándor, Belváros Városfejlesztő Kft-jének igazgatója javaslatára a kerekasztal témája volt még a különböző kerekező járművek közlekedési szabályozása Budapest belvárosában. A kérdéskörről Ruszó László, a BRFK Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője tartott előadást, melyből kiderült, hogy nincs egyértelmű jogszabály a nemrég megjelent kerekes járművek, mint például a segway, beerbike besorolásáról, így a rájuk vonatkozó szabályok sem pontosíthatók.

Az előadó reményét fejezte ki, hogy a kerekasztal résztvevői – közösen – javasolhatják a jogszabály módosítását, mely a használók és a hatóságok számára is világossá teszi majd a szabályokat. Ez azért is fontos, mivel egyre több lakossági panasz, illetve észrevétel érkezik az egyes önkormányzatokhoz, illetve közterület-felügyeletekhez.

Az ülésen Flesch Tamás, az MSZÉSZ alelnöke beszámolt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének új aktivitásairól: az ÁFA csökkentés hatásairól, további esetleges lehetőségeiről, a szállodai- és vendéglátóhelyek dolgozóinak bérkérdéséről, a fővárosi- és vidéki szállodák és vendéglátóhelyek különbségeiről. A kérdéskörben munkaanyagot dolgoznak ki, melyet az MTÜ-vel egyeztetnek majd – mondta Flesch Tamás.

A tanácskozást Caesar Éva, a MISZ új elnökének bemutatkozása zárta.