Turisztikai attrakcióvá válhat a Fiumei úti sírkert

Forrás: turizmus.com

 2017. május 03. 18:49

A Batthyány-mauzóleum felújítása, az Apponyi-gyászhintó kiállítása, információs pont létesítése – néhány azon fejlesztések közül, amelyek célja, hogy a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető felkerüljön a turisztikai palettára.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) tavaly májusban vette át a Fiumei úti sírkert, nemzeti emlékhely és a Salgótarjáni utcai zsidó temető vagyonkezelését. Cél, hogy a két helyszín különleges értékeit fejlesztésekkel reprezentatív módon megjelenítsék, a jövőben nagyobb teret adjanak a turizmusnak, az iskolai oktatásnak és a kegyeleti kultúrának, ezáltal a temetői funkciót fokozatosan átvegye a nemzeti emlékezés funkciója – hangsúlyozta Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója a beruházásokról tartott sajtótájékoztatón.

Az átvétel után elsődleges feladatuk volt a „méltatlan állapotok" felszámolása és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt érintő balesetveszély elhárítása. Utóbbit csaknem fél évre be is kellett zárni, de ma már újra állandó nyitva tartással üzemel, és a kijelölt útvonalakon látogatható. A NÖRI vezetője arról is beszélt, hogy kezdeményezik a zsidó temető világörökséggé nyilvánítását.

„Több mint temető" – mondta az 56 hektáros Fiumei úti sírkert értékeit számba véve a főigazgató. Az arborétum jellegű temetőben nagyszabású beruházások indultak idén. Ezek közé tartozik a miniszterelnöki sírok, köztük a Batthyány-mauzóleum felújítása. Új turisztikai látványosság lesz az 1930-as években készült, eredeti állapotában helyreállított Apponyi-hintó: a világ egyik legnagyobb gyászhintaját a temető főbejáratánál egy üvegépítményben, interaktív tartalommal, június 15-től csodálhatják meg a látogatók.

A Kossuth-mauzóleum a Fiumei úti sírkertben

Fotó: NÖRI

„Azt szeretnénk, ha ez a nemzeti emlékhely egy olyan közösségi térré is válhatna, amelyet teljes természetességgel keresnek fel a turisták" – mondta a főigazgató. Ennek érdekében a főbejáratnál információs pontot alakítanak ki, ahol a megújult arculatú térképek, kiadványok, könyvek is elérhetőek lesznek a látogatók számára, egyelőre magyarul és angolul.

A további fejlesztések közé tartozik a 2-es kapu megnyitása és ott egy új közösségi tér kialakítása. Több ütemben szépülnek meg a sétányok, az esztétikai élményt új virágágyásokkal is fokozzák. A tájékozódást információs táblákkal segítik majd, emellett a temető területén élő több mint 100 madárfaj bemutatását is fontosnak tarják. A főigazgató azt reméli, hogy a műemléki védettséget élvező Fiumei úti sírkert a belföldi és a külföldi turizmus olyan kiemelt célpontjává válhat Budapesten, mint Párizsban a Père-Lachaise, Bécsben a Zentralfriedhof vagy Londonban a Highgate temető.

A NÖRI jelenleg öt, több nyelven beszélő idegenvezetőt foglalkoztat, akik a bejelentkező csoportokat ingyenesen körbevezetik a Fiumei úti sírkertben és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben. Készül mindkét temető önálló honlapja is, élesítésüket az Emlékhelyek Napjára időzítik, amelyet idén május 13-án tartanak, országszerte közel 50 helyszínen.


Kapcsolódó cikkek