Turisztikai szolgáltatók is csatlakozhatnak az MTÜ nyári forgalomélénkítő kampányához
Forrás: turizmus.com
2023. május 02. 19:04
Az MTÜ célja, hogy felhívja az utazók figyelmét arra: Magyarország a nyári szezonban is számos kincset és élményt tartogat. „A nyár turisztikai forgalmának élénkítésében kiemelten számítunk azokra a partnereinkre, akik vizes nyári feltöltődéshez illeszkedő ajánlatokkal maguk is szerepelnének a kampányban. Ennek sikeréhez jelentősen hozzátehet a szolgáltatók nagyarányú részvétele” – hangsúlyozta Miklós István, az MTÜ marketingigazgatója.
Az MTÜ-nél azokra az attrakcióüzemeltetőkre, szállás- és vendéglátóhelyekre számítanak, amelyek május 15. és június 30. közötti időszakra érvényes, speciális ajánlatot állítanak össze „Nyári élmények itthon”, illetve „Make Summer Memories in Hungary” címen, attól függően, hogy a belföldi vagy a nemzetközi kampányban kívánnak-e ezekkel megjelenni. „Lehetőségük van csak az egyik, vagy mindkét kampányban részt venni, ezt a jelentkezési űrlapon jelezhetik” – tette hozzá a szakember.
Az ügynökség a partnerek kedvezményes ajánlatait a csodasmagyarorszag.hu és a visithungary.com weboldalakon teszi közzé, emellett országos és nemzetközi digitális, valamint közterületi és nyomtatottsajtó-kampányában is láttatja.
![]() |
Két kampányához is várja az MTÜ turisztikai szolgáltatók jelentkezését |
Fotó: MTÜ |
A nemzetközi kampány fókuszában az európai piacok esetében a hazai élményfürdők, strandok, aquaparkok és egyéb nyári szabadvizes aktivitások állnak. A tengerentúli küldőországokban pedig a magyar főváros meglátogatására buzdít az MTÜ.
A nyári forgalomösztönző kampány a legnagyobb potenciálú küldőországokban széleskörű láthatóságot kap, melynek így nemcsak a központi üzenetek, hanem a szolgáltatók ajánlatai is a részesei lehetnek. A tervezett statikus- és videobannerek, reklámszpotok, online és print megjelenések, óriás- és citylight plakátok az érdeklődőket a visithungary.com landing oldalára vezetik. „Így akár konkrét forgalmat is generálhatnak a csatlakozó szolgáltatóknak, akiknek ajánlataival az MTÜ kampányoldalán közvetlenül találkozhatnak” – ecsetelte a csatlakozás előnyeit Miklós István.
A szolgáltatók az ezen a linken elérhető űrlap kitöltésével jelentkezhetnek, legkésőbb május 15-ig. A kampányban való részvétel feltétele az NTAK-regisztráció megléte. Kérdés esetén a kampany@visithungary.com e-mail címen az MTÜ munkatársaihoz lehet fordulni.