Békéscsaba, Sopron, Debrecen és Dunaújváros is jelentős támogatást kap a Modern Városok Program keretében a november második hetében megjelent kormányhatározatok szerint.

A vonatkozó kormányhatározat szerint Békéscsaba a Modern Városok Program keretében összesen több mint 13 milliárd forint összegű támogatást kap komplex energetikai programjának 2019 végéig történő megvalósítására.

Smart grid rendszer kialakítására a Városi Sportcentrum területén, továbbá két telephelyen a 2017. évi és a 2018. évi költségvetésből, majd a 2019. évi költségvetés tervezése során összesen 6 194 550 ezer forint támogatást biztosítanak a városnak. Smart közvilágítási rendszer kialakítására közel 1,8 milliárd, geotermikus hőhasznosítási fejlesztési program megvalósítására 1,08 milliárd, intelligens közlekedésvezérlő és környezetkímélő közösségi közlekedési rendszerek kialakítására összesen mintegy 4,09 milliárd forint támogatást kap Békéscsaba az említett három költségvetési évben.

Egy újabb kormányhatározat szerint Sopron a korábban meghatározott 6,750 milliárd helyett 6,930 milliárd forint támogatást kaphat történelmi belvárosa műemléki felújításának és bemutatásának II. ütemére és a Lövérek Program II. ütemére.

Fotó: Wikipedia

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház teljes körű felújítására pedig, ugyancsak 2017-2019. között összesen 6,35 milliárd forint összegű központi költségvetési támogatás juttatásáról született döntés.

A Magyar Közlöny 181. számában megjelent kormányhatározat a dunaújvárosi Intercisa Múzeum új helyen történő elhelyezésére, valamint a múzeum által jelenleg használt épület szállodai célra történő átalakítására 2019-ig összesen 1 993 773 ezer forint központi költségvetési támogatást juttat a városnak.

 

KAPCSOLÓDÓ

Nagyszabású fürdő- és uszodafejlesztés Dunaújvárosban

A munkaterület csütörtöki átadásával megkezdődött a dunaújvárosi élményfürdő felújítása. Az új városi fürdő- és vízisport-centrum teljes költsége a Fabó Éva Sportuszoda felújításával együtt 4,5 milliárd forintot tesz ki.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

A CsabaPark fejlesztésére nyert el forrást Békéscsaba

A CsabaPark rendezvényközpont további fejlesztésére nyert el 739 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből Békéscsaba.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Modern városok: bányakórházból katolikus gimnázium

A kormány támogatja a tatabányai önkormányzat tervét, miszerint az 1900-ban épült bányakórházból katolikus gimnáziumot alakítsanak ki. A 3,5 milliárd forintos fejlesztés kedvezményezettje a Székesfehérvári Egyházmegye.