Új hullámok a turizmusban – Ez történt a CheckINN UP Workshopon (1.)

Szerző: Irházi János – Szántó Zoltán – Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2022. október 06. 15:17

Fent is, lent is vízben: szakadó esőben, a Stopper állóhajó fedélzetén zajlott le a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) által életre hívott kerekasztal-beszélgetések második, immár kibővített rendezvénye, a CheckINN UP workshop. Beszámolónk első része következik.

Az eseményen ezúttal is tartalmas és izgalmas előadásokra, illetve panelbeszélgetésekre került sor. Az „Új hullámok a turizmusban” címre keresztelt rendezvény célja az volt, hogy megismertesse azokat az aktuális trendeket és irányvonalakat, amelyekkel a turizmusban rövid és hosszú távon találkozhatunk majd az elkövetkezendő időszakban.

Princzinger Péter, az MTSZA elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a rendezvény során az előrelépés, az innováció és a kooperáció lehetőségeit keressük. Hozzátette, hogy mivel a pandémia idején a kapcsolattartás sok esetben a virtuális térbe került át, szükség van újra a személyes eszmecserékre, megbeszélésekre, erre ad lehetőséget az immáron másodjára megrendezésre kerülő CheckINN UP szakmai workshop.

Princzinger Péter, az MTSZA elnöke köszönti a rendezvény résztvevőit

Fotó: CheckINN

A köszöntőben szintén elhangzott, hogy a CheckINN ernyőmárka összes szolgáltatása az innovációk köré szerveződik, és mivel az innovatív készségek felértékelődtek a globális kihívások miatt, ez a rendezvény megoldási lehetőségeket kíván nyújtani, különböző jövőbemutató kérdések megvitatása révén.

 

Utazási trendek és kilátások a Google keresések tükrében

A workshop nyitóelőadásában Moldován Anna, a Google iparági managere számos izgalmas összefüggésre világított rá. Mint elmondta, a Google folyamatosan követi a felhasználók keresési szokásainak változásait, és ezen adatok alapján jól megfigyelhető a különböző trendek alakulása. A Google Trends eszköz segítségével több, mint 15 évre visszamenőleg (pontosan 2004-től) nézhetünk utána egy-egy keresési kifejezés előfordulásának gyakoriságára. Példaként említette a nyaralás és a rezsicsökkentés kifejezéseket, amelyekre rákeresve kiderül, hogy idén egészen június végéig a felhasználókat a nyaralás kifejezés érdekelte leginkább, július 10-i héttől kezdve viszont a rezsicsökkentés lett a meghatározó téma.

A workshop nyitóelőadását Moldován Anna, a Google iparági managere tartotta

Fotó: CheckINN

A rezsiköltségek emelkedése miatt az utazással kapcsolatos keresések is átalakultak. A járvány után, tavaly nyáron indult nagy utazási hullám lassan lecsendesült, az energiaválság és háború hírei miatt egyre többen egyre gyakrabban kezdték le keresni az akciós, kedvezményes utazásokat. Míg idén a januártól márciusig tartó időszakban 360%-kal nőtt a keresési érdeklődés az all inclusive nyaralást célzó keresések vonatkozásában, nyáron már a legolcsóbb országokat keresték inkább a Google keresőmotorján. A fókusz egyre inkább az utazási költségek felé tolódik el, ennek megfelelően a hagyományos, sok esetben autóval elérhető európai úti célok kerülnek előtérbe – hangsúlyozta a szakember.

Az árérzékenység mellett a rugalmasság is kulcsfontosságú, Németországban a last-minute „Urlaub” keresési kifejezés nőtt tizenegyszeresére a januártól márciusig tartó időszakban – tudtuk meg.

A legfrissebb hazai utazási keresési trendekkel kapcsolatban kiderült, hogy a Covid-járvány előtti szintet már 2021 júniusban átléptük és egész nyáron fölötte voltunk a szállás alkategória esetében. Idén év elején óriási növekedés történt, majd ennek üteme lassú ütemben csökkent. Ugyanakkor még júniusban is 23%-os volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest, ami még 2019-hez képest is bővülést jelent.

A hazai és nemzetközi szállás jellegű kereséseket vizsgálva idén az április és június közötti időszakban 36%-kal nőtt az érdeklődés a hazai, 55%-kal pedig a külföldi szálláshelyek iránt. A legnépszerűbb települések az április-június közötti időszakban: Miskolc, Budapest, a Balaton környéke és a fürdővárosok voltak, Budapest esetén kiugró, 140%-os volt a növekedés. A legtöbb honfitársunk az említett időszakban külföldön Side, Bécs, Bibione, Barcelona, Prága, Róma, Hurghada, London és Crkvenica településekre keresett rá.

A rendezvény résztvevői

Fotó: CheckINN

A szakember ezután néhány további hasznos Google-eszközre hívta fel a figyelmet, mint például az érdekes cikkeket tartalmazó Think with Google, a Destination Insights, valamint a különféle Közösségi Mobilitási Jelentések. A Destination Insights segítségével lehetőség van valós idejű trendek felfedezése. A rendszerben magyar adatok is megtalálhatóak évekre visszamenőleg, városok szintjén láthatjuk, melyek voltak a top desztinációk. Az utazási igények alakulását követhetjük nyomon a szálláshelyek és a légi közlekedés területén, rákereshetünk a TOP10 országra, és 30, 60 és 90 napos adatok alapján láthatjuk például, hogy mely területekről volt a legnagyobb érdeklődés hazánk iránt.

 

Nők a turizmusban

A workshop első panelbeszélgetésén egyebek között a nemek közötti egyenlőségről, valamint arról esett szó, hogy mennyire nőies szakma a turizmus. Szilasi Ildikó, az Utazz Afrikába Utazási Iroda ügyvezetőjének és tulajdonosának véleménye szerint a törekvések megvannak, ám még hosszú út vár ránk a nemi egyenlőség terén., –, aki elsősorban az afrikai tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Elmagyarázta, utazási irodájuk célja minél több nőt bevonni az általuk desztinációként ajánlott afrikai országokban, akik nagymértékben segítenek a helyi idegenforgalmi programok megvalósításában, miközben a kontinens szokásai alapján a saját otthon fenntartása is a nőkre hárul. Őt, mint női utazásszervezőt elfogadták a térségben, mert munkát ad, ismeri a szokásokat, ám ehhez nagyon sokat kellett tanulnia az elmúlt évtizedben.

A workshop első panelbeszélgetésén arról is szó esett, hogy mennyire nőies szakma a turizmus

Fotó: CheckINN

Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: annak ellenére, hogy úgy tűnhet, a vendégfogadás közelebb áll a női készségekhez, valamint, hogy − elsősorban a családi turisztikai vállalkozásokban − gyakran hárulnak a nőkre a vendégek számára láthatatlan, háttérben zajló munkavégzések, mégis elmondható, az utóbbi öt esztendőben jóformán megszűnt a férfi és női munkák közötti megkülönböztetés. Hozzátette, a turizmusban a vendégfogadás minősége számít, és nem az, hogy az illető melyik nemhez tartozik.

„A frontline nőies, a back office férfias” – fogalmazott Ifi-Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik alapítója, fesztiváligazgatója, aki karrierje során eddig nem szembesült hátránnyal azért, mert nő. Elmondta, hogy a nők sok „férfias” feladatot végeznek, és ez fordítva is igaz, miközben a háziasszonyság az idegenforgalomban inkább női feladat, habár nagyon sok „jó férfi házigazda is dolgozik a szakmában”. A fesztiválszakmában több a férfi vezető, ám a jobbkezük rendre nő szokott lenni, példaként említette, hogy az Ő jobbkeze is egy férfi kolléga, akivel remekül kiegészítik egymás munkáját.

Niszkács Anna, a Gerbaud Gasztronómiai Kft. ügyvezető igazgatója hozzászólásában kiemelte,a siker függvénye nem a férfi vagy női nemhez tartozás kérdése; sokkal inkább az egyéni teljesítmény mércéje.. A szakmában dolgozókat tekintve szerinte az arány férfiak és nők között általában fele-fele, ám ha érte is hátrány a karrierje során, sosem annak tudta be, hogy ő nő. „Szexi dolog, hogy az ember nőként sikeres, de valójában kizárólag a képességek számítanak, nem pedig az, hogy valaki melyik nemhez tartozik.” Beszélt arról is, hogy a cégnél – ahol 1-2 évtizede nem is volt ilyen pozíció - most már három női HR-es is dolgozik, és erre nagy a szükség, „mert nem biztos, hogy a női törődést a dolgozókkal szemben a férfiak is átérzik”. Tapasztalatai szerint minden munkahelyen fontos a megfelelő arány férfiak és nők között.

 

Design thinking és service design a turizmusban

A workshop második panelbeszélgetésén a design thinking és a service design módszertanáról és a turizmusban történő alkalmazási területeiről esett szó. Az 1956-ban definiált, üzleti célokra nagyjából 1985 óta használt design thinking tág fogalom, amely lényegében emberközpontú problémamegoldást jelent, a service design pedig az ehhez kapcsolódó gyakorlati eszköztár, értelmezte a kifejezéseket Bogár Bence, a Holisztik Design élménytervezője. Újdonsága részint az ügyfélközpontúságban rejlik, célja az ügyféligények minél pontosabb megismerése és kreatív, adekvát válaszok megfogalmazása. Módszertanát illetően a probléma vagy a feladat megértésével indul, ezt követi az ötletelés, majd az interaktív kísérletezés szakasza.

A második panelbeszélgetés a design thinking és a service design módszertanáról és a turizmusban történő alkalmazásáról szólt

Fotó: CheckINN

Kun Judit, a BoldX stratégiai design lead partnere hozzátette, hogy a design thinking és a service design lehetőséget ad arra, hogy maketteken – például legóval modellezve – leteszteljék az egyes terek, szolgáltatások vagy folyamatok működését, és megnézzék, hogy azok mennyire lennének sikeresek élesben alkalmazva. Az elméletek leírása helyett tehát a modellépítés, a lepróbálás, a prototipizálás adja a módszer lényegét. Bogár Bence szerint a turisztikai ágazatnak érdemes a néhány lépéssel előttük járó bankszektorra tekinteni, ugyanis az ő kísérletezésükből, prototipizálásukból – akár a hibáikból is – nagyon sokat lehet tanulni.

Juhász-Dóra Katalin, a Budapesti Gazdasági Egyetem főiskolai docense kitért arra, hogy a vendég nem biztos, hogy tudja, mitől érzi magát jól egy adott szálláshelyen vagy attrakcióhelyszínen. A service design technikát alkalmazó szolgáltató azonban többet megtudhat a vendégről, ami segít a szolgáltatások perszonalizálásában, és végső soron a vendégelégedettség növelésében. A módszertan eredményességére egy példát is említett: 2009-ben az Airbnb nem hozta a várt eredményeket, és a probléma felderítéséért, illetve megoldásáért a service design technikához fordultak. Kiderült, hogy a gyengébb forgalmat az okozta, hogy nem voltak elég vonzók a weboldalon megjelenő fotók, ezért a kínált lakásokat hozzáértőkkel újra lefotóztatták. Ez is azt mutatja, hogy a design thinking és a service design kiválóan alkalmas arra, hogy támogassa a piaci folyamatokhoz való alkalmazkodást.

(Beszámolónkat hamarosan folytatjuk!)