Új szabályozást szorgalmaz a MISZ az idegenvezetőknek

Forrás: turizmus.com

 2019. január 23. 19:22

Rendezettebb szabályozási környezetre, átfogó jogalkotási folyamatra van szükség a hazai idegenvezetők munkájának megkönnyítéséhez.

Ez hangzott el a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) 2019. január 23-ai közgyűlésén. Köszöntőjében Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője, az FTK koordinátora is a szakmát érintő legfontosabb problémákra hívta fel a figyelmet. Kiemelte a jogosulatlan idegenvezetés kérdését, majd kitért arra, hogy a főváros egyes területeinek idegenforgalmi túlterheltségére is megoldást kell találni, például a Tourism Police intézményének bevezetésével; ehhez segítséget nyújthat a nemzetközi joggyakorlatok tanulmányozása.

A BFTK aktívan együttműködik a MISZ-szel – hangsúlyozta Bán Teodóra –, többek között az Idegenvezetői Világnap programjának lebonyolításában, amire idén február 24-én kerül sor. Összességében fontos a minőségi turizmus feltételrendszerének javítása – amibe az idegenvezetés is beletartozik –, mert ezzel lehet fenntartani a hazai turizmus fejlődési dinamikáját – zárta köszöntőjét a BFTK ügyvezetője.

Turisták Budapesten

Fotó: turizmus.com

Caesar Éva, a MISZ elnöke ugyancsak az idegenvezetők munkáját megnehezítő problémák orvoslását szorgalmazta beszámolójában. Példának említette, hogy míg Budapesten – az ellenőrzés hiányában – általános gyakorlat a jogosulatlan idegenvezetés, addig Európa más országaiban akár 5-6 ezer eurós bírságokat is kiszabnak hasonló esetben.

Ugyanígy fontos lenne az idegenvezetői igazolványok egységesítése, és a jelenleg határozatlan időre szóló okmányok érvényességének időbeli korlátozása, ami az ellenőrzés hatékonyságát is javítaná. A MISZ legfőbb célja, hogy az idegenvezetők munkafeltételeit érintő kérdésekben a szövetség fogadókészségre találjon az MTÜ illetékeseinél, ugyanis a turisztikai csúcsszervezet rendelkezik a szükséges törvényalkotási jogosultsággal – tette hozzá a MISZ elnöke.

Az idegenvezetői munka szabályozásának megoldásra váró feladatait vette sorra előadásában Békési Tamás, Budapest Főváros Kormányhivatalának illetékes osztályvezetője is, megemlítve, hogy a szabályok aktualizálása már csak azért is időszerű, mert pillanatnyilag egy 2009-ben megalkotott önkormányzati rendelet van érvényben, amely kétségkívül elavult. Békési Tamás szerint a legfontosabb feladatok a következők: az igazolványok érvényességének időbeli korlátozása; az igazolvány viselési kötelezettségének bevezetése; az idegenvezetői tevékenység ellenőrzése (amit közterületen működő, hatósági jogosítvánnyal működő szervnek kellene végeznie); valamint az esetleges eljárások lefolytatásának szabályozása.

Az előadáshoz kapcsolódó hozzászólásokban az is elhangzott, hogy más európai országok gyakorlatához hasonlóan elvárható lenne, hogy az idegenvezetői igazolványokhoz előnyök is társuljanak, például a felkészülés jegyében a múzeumok, kiállítások ingyenes látogatása, csoport nélkül, saját jogon. A közgyűlés tagjai közül többen kifejezték, hogy nap, mint nap a bőrükön érzik az átfogó jogalkotási folyamat szükségességét, megemlítve, hogy a külföldi eljárásrendek figyelembe vételével lenne célszerű megújítani a hazai szabályozást.

A MISZ januári közgyűlésén került sor az Év Idegenvezetője díj ünnepélyes átadására is: az idei díjazott Gulyás Miklós, a Proko Travel idegenvezetője lett.

Kapcsolódó cikkek