Újra felszállásra készen a turisztikai mentorprogram

Forrás: turizmus.com

 2022. szeptember 12. 13:45

Szeptemberben immáron harmadik alkalommal indul útjára a turizmus, a vendéglátás és az idegenforgalom iránt érdeklődő hallgatók mentorprogramja. A protégé. program célja, hogy hidat képezzen a fiatalok és a szakma szereplői között, és ezáltal egy hosszú távon is sikeres közösséget teremtsen.

A programba olyan hallgatók jelentkezését várják, akik egyetemi tanulmányokat folytatnak, vagy legfeljebb egy éve fejezték be a képzést, és érdeklődnek a szakma iránt, foglalkoztatja őket a turizmus jövője. A jelentkezésnek nem feltétele, hogy konkrét célokkal érkezzenek a fiatalok. A mentorációs folyamat lényege, hogy a szakmabeliek támogatást nyújtsanak a célok kitűzésében és elérésében egyaránt. A jelentkezők érdeklődésüknek megfelelően 5 szekció – tanácsadás, vendéglátás, szálláshely, szervezés és marketing – közül válogathatnak. Minden szekcióban elismert és elhivatott szakemberek várják, hogy megismerjék a jövő turizmussal foglalkozó generációját.

Ebben a félévben 30 mentor várja, hogy megismerje a lelkes fiatalokat

Fotó: protégé.

Mi vár azokra, akik felvételt nyernek a programba? Minimum 4 alkalmas mentor-mentorált találkozó, 4 témára épülő workshop, számtalan szakmai lehetőség, többek között együttműködések, szakmai programok, céglátogatások, álláslehetőségek, valamint országos vagy akár nemzetközi eseményeken való részvétel.

Mindemellett pedig egy olyan támogató szakmai közösség, amely nem csak az elindulásban lehet a fiatalok segítségére, hanem éveken át része lehet a sikeres pályafutásuknak, karrierútjuknak

A tavaszi félév záró találkozója az Etyeki kúriában zajlott, ahol szakmai beszélgetésre és értékelésre került sor

Fotó: protégé.

A mentorprogramra ezen a linken lehet jelentkezni.

Jelentkezési időszak: 2022. 09. 07. 12:00 – 2022. 09. 20. 24:00

Kérdések esetén a hello@protege-talentlab.hu címre írjanak. A program megtalálható a főbb social media felületeken is (Facebook, Instagram).