Változások a nemzetközi utazási és rendezvénytartási szabályokban (26. hét)

Forrás: turizmus.com

 2021. július 01. 18:46

A Hungarian Convention Bureau folyamatosan monitorozza a gyakran változó nemzetközi ki- és beutazási, illetve rendezvénytartási szabályokat, amelyről rendszeres időközönként adnak számot. Íme, összefoglalójuk a jelenleg érvényben lévő szabályokról.

A kormányzati intézkedéseknek megfelelően fokozatos nyitást tapasztalhatunk Európa-szerte, ezért továbbra is fontos, hogy a nemzetközi színtéren zajló ki- és beutazási, valamint rendezvénytartási szabályokat a HCB figyelemmel kísérje. Jelen összefoglaló a legújabb változásokat ismerteti.

 

Utazási szabályok változásai

Az Európai Unió jelenleg négy színkategóriát alkalmaz a járványügyi besorolásra: zöld, narancs, vörös és  sötétvörös. A színkategóriák nemcsak országokra, hanem térségekre/régiókra tartományokra is vonatkoznak, és a 14 napos összegzett koronavírus-eset bejelentési arányától függően kerülnek a desztinációk a különböző színkategóriákba.

A vörös és sötétvörös kategóriák közötti különbség, hogy a sötétvörös zónába azok a régiók tartoznak, ahol a fertőzöttek napi száma 100 ezer emberre vetítve legalább két héten keresztül folyamatosan meghaladja az 500-at, míg a vörös zónába tartozó régiók esetén ez az arány 150-500 közötti érték.

A zöld régiókból érkező utazókra nem vonatkoznak korlátozások (karantén vagy tesztelés). A narancs, a vörös és sötétvörös országok viszont saját maguk dönthetnek az utazási korlátozás módjáról (tesztelés, a karanténkötelezettség napjainak száma stb.).

Jelen összegzés a 2021. július 1-jén frissült, 16 órai adatok alapján, az European Centre for Disease Prevention and Control (ECDC) oldalán található térkép felhasználásával készült. E szerint a tagállamok színbesorolása a következőképp alakult az eddigiekhez képest. (A szürke megjelölésnek két oka lehet a térképen: vagy nem került elvégzésre elegendő teszt, vagy nem szolgáltatott be információt az ország.)

Az európai régiók járványügyi besorolása július 1-jén a 16 órai adatok szerint

Fotó: ECDC

Zöld kategóriájú területek:

  • Ausztria, kivéve 1 narancssárga (Wien) és 2 szürke (Kärnten, Tirol) tartománya
  • Bulgária
  • Csehország, kivéve 1 narancssárga kerülete (Praha)
  • Dánia 1 régiója (Syddanmark)
  • Finnország, kivéve 1 narancssárga régiója (Helsinki-Uusimaa)
  • Franciaország 2 régiója (Mayotte, Corse)
  • Görögország 2 régiója (Ionia Nisia, Anatoliki Makedonia, Thraki)
  • Horvátország 2 régiója (Panonska Hrvatska, Grad Zagreb)
  • Lengyelország
  • Málta
  • Olaszország, kivéve 5 narancssárga (Molise, Campania, Basilicata, Calabria, Sicilia) és 1 szürke (Friuli-Venezia Giulia) régiója
  • Románia
  • Spanyolország 1 autonóm közössége (Ciudad de Ceuta)
  • Svédország 1 nemzeti területe (Mellersta Norrland)
  • Szlovákia, kivéve 1 narancssárga kerülete (Bratislavský kraj)
  • Norvégia 3 régiója (Nordland, Møre og Romsdal, Vestland)
  • Izland

 

Vörös kategóriájú területek:

  • Ciprus
  • Franciaország 1 régiója (La Réunion)
  • Portugália 1 régiója (Continente)
  • Spanyolország, kivéve 10 narancssárga autonóm közössége (Galicia, Principado de Asturias, Cantabria, País Vasco, Comunidad Foral de Navarra, Comunidad de Madrid, Castilla y León, Extremadura, Illes Balears, Región de Murcia) és 1 zöld autonóm közössége (Ciudad de Ceuta)

 

Sötétvörös kategóriájú területek:

  • Franciaország 1 régiója (Guyane)

 

Az összes többi európai uniós ország és terület narancssárga kategóriába tartozik, az Unión kívüli országok (Izland és Norvégia kivételével), valamint Ausztria 2 tartománya és Olaszország 1 régiója nem szolgáltattak be adatot.

 

Ki- és beutazási szabályok változásai

Belgium Magyarországot június 21-től zöld kockázati kategóriába sorolja, ezáltal a beutazás előtt nem kell PCR-tesztet végeztetni. Azonban a belga hatóságok elrendelhetik a beutazás utáni tesztelési kötelezettséget, erről az előzetesen a beutazó által kötelezően kitöltött online regisztrációs lap, a Passenger Locator Form alapján határoznak a hatóságok. A tesztelési kötelezettségről a hatóság e-mailben vagy SMS-ben értesíti a beutazó személyt. Ha a beutazó a Passenger Locator Form kitöltése után nem kap erről értesítést, nem kell karanténba vonulnia, és nem kell tesztet végeztetnie.

Ciprus Magyarországot június 24-től zöld kategóriába sorolta, ezért a magyar állampolgárok korlátozás nélkül léphetnek be Ciprus területére. Az utazás megkezdése előtti 48 órán belül a CyprusFlightPass oldalon történő regisztráció továbbra is kötelező. A regisztráció után kapott visszaigazolást a turistáknak kinyomtatva vagy mobiltelefonra feltöltve kell a tartózkodás teljes időtartama alatt magunknál tartaniuk.

Csehországba a magyar állampolgárok ugyanolyan feltételekkel utazhatnak be, mint a járvány kitörését megelőzően, tehát a magyar állampolgároknak nem kell a Csehországba való belépéskor teszttel rendelkezniük, vagy a belépést követően további teszteket készíteniük – amennyiben a kiindulási ország zöld besorolású desztináció. Szintén nem kötelező a beutazás előtti regisztráció, viszont továbbra is szükséges betartani a Cseh Köztársaság Egészségügyi Minisztériumának általános járványkezelési szabályozásait.

Finnország június 21-től a Magyarországról érkező utasokat korlátozás nélkül beengedi az országba, azaz nincs szükség tesztre, koronavírus elleni oltási igazolásra és karanténra sem. Az Észtországból Finnországba közlekedő hajókon ugyanakkor továbbra is kérik a tesztet, az oltás igazolását vagy igazolást a korábbi koronavírus betegségről. A Finnair ezt a követelményt eltörölte június 21-től. Ettől a naptól szintén szabadon beutazhatnak az EU és schengeni-országokból azok, akik munkavégzés céljából érkezők, vagy akár turista céllal is, akik teljesen beoltottak vagy 6 hónapon belül átestek a fertőzésen, vagy átestek a fertőzésen és kaptak legalább egy oltást, melynek beadásától számítva eltelt legalább egy hét.

Horvátország vonatkozásában általános határátlépési korlátozás van érvényben az EU azon tagállamaiból érkezők számára, akik nem rendelkeznek az Unióban kölcsönösen elfogadott, érvényes digitális COVID igazolással. A digitális COVID igazolás felmutatása, érvényes útiokmányok birtokában, mentesít a határátlépési korlátozások alól. Magyar állampolgár, amennyiben nem rendelkezik digitális uniós COVID igazolással Magyarországról, az Unió területéről vagy Unión kívüli országból az alábbi – választható – feltétek egyikének teljesítésével léphet be akadálymentesen Horvátország területére: a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi, negatív PCR teszt vagy a mintavételtől számított 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén-alapú gyorsteszt felmutatásával. Van lehetőség a tesztelést saját költségre a határátlépést követően Horvátországban elvégezni, ez esetben a teszt eredmény megérkezéséig kötelező a házi karantén. A tesztelési kötelezettségnek eleget tesz az a személy is, aki már átesett a COVID betegségen és azt a határátlépés idején igazolni tudja. A COVID-elleni védőoltások megszerzését igazoló igazolás felmutatása a határátlépésnél mentesít a tesztelési és karantén-kötelezettség alól, amennyiben a beutazó a határátlépés napján igazolni tudja, hogy a kétdózisú védőoltás második dózisát is megkapta, míg egydózisú vakcina esetében legalább 14 nappal a beutazás napját megelőzően kapta az oltást. Ha ezen feltételeket nem tudja a beutazó teljesíteni, 10 napos karanténkötelezettség vonatkozik rá.

Az EU/EGT-országokból érkező utazók az alábbiak egyikének bemutatásával léphetnek be Lettországba: védettségi igazolás (a teljes oltási ciklus a Pfizer, Moderna és AstraZeneca vakcinák második adagja után 15 nappal vagy a Janssen vakcina egyszeri adagja után 15 nappal éri el); a COVID-19 betegségből való kilábalás igazolása; indulás előtti negatív PCR-teszt az érkezést megelőző 72 órán belül.

A Magyarországról érkező utasok jelenleg karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Litvániába és tesztelési kötelezettség sem vonatkozik rájuk.

A hatályos olasz egészségügyi miniszteri rendelet speciális beutazási szabályai alapján július 21-től európai uniós országból az alábbi személyek léphetnek be korlátozás nélkül Olaszország területére: COVID-oltási igazolás birtokosa, amennyiben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elismert vakcina második beadását követően legalább 14 nap telt el; azon személy, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy a COVID-19 betegségen esett át és a hatóságilag előírt karanténidőszakot letöltötte; 48 óránál nem régebbi negatív antigén/PCR teszt birtokosai. Ezek hiányában a belépők 10 napos elkülönítés és egészségügyi megfigyelés alá esnek, amelynek negatív teszteredmény vethet véget.

Egy kötelező formanyomtatvány előzetes kitöltésén kívül a Magyarországról Spanyolországba beutazóknak egyéb kötelezettségük nincs.

A Svájcba történő beutazás szabályait június 26-tól egyszerűsítették, a schengeni térségből, így Magyarországról is a Svájcba beutazók karanténkötelezettségét megszüntették. Tesztkötelezettsége csak azoknak van, akik repülőgéppel érkeznek és nincsenek beoltva vagy a fertőzésen nem estek át.

Jelenleg általános beutazási tilalom van érvényben Norvégiában, amely alól csak néhány csoport képez kivételt, ezen személyeknek az országba lépést megelőzően maximum 24 órával negatív PCR-teszt vagy antigén gyorsteszt teszteredménnyel igazolniuk kell, hogy nem fertőzöttek. Tesztelésre az országba lépést követően is szükség van. Az országba érkezők beutazáskor a repülőtéren vagy egyéb határátkelőhelyen kötelesek alávetni magukat a vizsgálatnak. A 10 napos karanténkötelezettség a teszt eredményétől függetlenül fennáll. A karanténhotelt a beutazók a 10. napon negatív koronavírusteszttel hagyhatják el. Azok az utazók, akik dokumentálni tudják a Helsenorge.no-t, hogy egy vakcinaadagot már megkaptak, és azóta több mint 3 hét telt el, mentesülnek a karanténhotelekre vonatkozó követelmények alól, és 3 nap után negatív PCR-teszttel lerövidíthetik a karanténidőszakot.

Oroszország Magyarország állampolgárai számára is csaknem teljesen visszaállítja a járványügyi korlátozások előtti beutazási szabályokat. A vonatkozó kormányrendelet alapján a magyar állampolgárok közvetlen (Moszkva–Budapest) légi úton történő érkezése esetén a határátlépés engedélyezett. A belépés változatlan feltétele továbbá az érvényes orosz beutazó vízum megléte és a 72 órán belül készített PCR-teszt negatív eredményéről szóló orosz vagy angol nyelvű igazolás.

 

Rendezvénytartási korlátozások változásai

Ausztriában július 1-jétől szervezhetők találkozók, vásárok és kongresszusok, melyek feltételei a következők: 15 percnél hosszabb tartózkodás esetén (július 22-ig) kötelező a regisztráció; a 100 főnél nagyobb létszámú rendezvényeken, kongresszusokon, valamint vásárokon azok, akik igazolni tudják, hogy a 3 státusz (tesztelt, átesett, beoltott) valamelyikébe tartoznak, nem kötelező a maszkot viselniük az esemény során. A 100 fős találkozók esetében a bejelentés kötelező, az 500 fős vagy annál nagyobb rendezvényekre hatósági engedély szükséges. 100 főnél nagyobb rendezvények esetében kötelező az egyészségügyi tervet és Health & Safety Officert kijelölni.

Belgiumban a sportversenyek és edzések, rendezvények, kulturális és egyéb előadások, valamint kongresszusok során zárt térben a maximális megengedett nézőszám a helyszín kapacitásának 100%-a, nem meghaladva a 2000 főt, míg a szabadtéri rendezvények esetén a létszámkorlát 2500 fő.

A ciprusi szállodákban és egyéb helyszíneken az esküvői és egyéb társasági vacsorák és fogadások tilalmát feloldották, 250 fő vehet részt beltéri vacsorákon, 350 fő szabadtéri fogadásokon és koktélpartikon. A kaszinók, konferencia- és üzlethelyiségek, kiállítások, színházak és egyéb előadóhelyek azonban továbbra is csak 50%-os kapacitással működhetnek.

Észtországban beltéri rendezvényeken maximum 1000 fő, szabadtéri eseményeken legfeljebb 5000 fő vehet részt. A rendezvény befejezési időpontjára vonatkozó korlátozások megszűntek.

Franciaországban a rendezvényeken maximum 5000 fő vehet részt, 1000 fő feletti létszám esetén védettségi igazolvány szükséges a résztvevőknek. Az egyes helyszínek kapacitás korlátozásai eltérőek.

Lettországban eltérő szabályozások vonatkoznak a beoltott és a COVID-19 betegségen átesett személyekre, valamint a nem beoltott és a betegségen át nem esett személyekre. Vegyes típusú rendezvényeken, amelyeken beoltott személyek, COVID-19-ből felépült személyek és az esemény előtt COVID-19 tesztet végző látogatók is részt vesznek (megfelelő digitális tanúsítvány bemutatásával), beltéren 500 főig, szabadban 1000 főig gyülekezhetnek. Jelen feltétel a magánrendezvényekre is vonatkozik. Olyan szervezett rendezvények esetében, amelyeken csak beoltott résztvevők vannak jelen, illetve a COVID-19-ből felépült vendégek vesznek részt, megfelelő digitális tanúsítvány bemutatásával a látogatók száma nem korlátozott.

Németországban a kulturális, szórakoztató vagy szabadidős ágazathoz tartozó rendezvények – például koncertek, operák, színházi előadások és táncesemények – szigorú higiéniai követelmények mellett engedélyezettek. Zárt térben nyilvános rendezvények legfeljebb 250 fővel tarthatók. A megengedett létszám legfeljebb 1000 főre emelkedik, ha a szenátusi adminisztráció higiéniai koncepciójának minden követelménye teljesül. Ha 20-nál többen találkoznak beltéri rendezvényeken, minden résztvevőnek be kell mutatnia egy negatív koronavírus-tesztet, a teljes oltásról (mindkét adag) vagy egy korábbi COVID-19 fertőzésről szóló igazolást. Minden látogatónak helyet kell foglalnia a rendezvényeken. Amennyiben a látogatók elhagyják a helyüket, kötelezően orvosi szájmaszkot kell viselniük. Szabadtéri nyilvános rendezvények legfeljebb 1000 fősek lehetnek. Ha több mint 250 fő van jelen, a tesztelés minden résztvevő számára kötelező. A különleges ünnepségeken engedélyezett létszám beltéren 50 fő, kültéren 100 fő. Ezek közé tartoznak az esküvők, keresztelők, születésnapok és temetések.

Olaszországban a polgári vagy vallási szertartásokhoz, például esküvőkhöz, keresztelésekhez, áldozásokhoz és konfirmációkhoz kapcsolódó magánösszejövetelek június 1-jétől engedélyezettek a fehér zónákban és 2021. június 15-től a sárga zónákban is. Minden résztvevőnek rendelkeznie kell oltási igazolvánnyal, vagy az előző 6 hónapban a betegségből való gyógyulást igazoló tanúsítvánnyal, vagy az eseményt megelőző 48 órán belül elvégzett negatív teszttel.

Portugáliában a kulturális rendezvényeket 1 óráig látogathatja a közönség. A nagy szabadtéri és beltéri rendezvények az egészségügyi hatóságok által meghatározott csökkentett kapacitással folytatódnak. Esküvők és keresztelők a helyszín 50%-os kapacitásának használatával engedélyezettek.

Szlovéniában üzleti rendezvények a helyszín 75%-os kapacitáskihasználtsága mellett tarthatók meg.

Svájcban nyilvános összejöveteleken amennyiben a jelenlévők rendelkeznek igazolással, a létszámot nem korlátozzák hatósági szabályok. Oltási igazolvány hiányában a fix ülőhellyel lebonyolított eseményeken maximálisan 1000 fő, míg nem ültetett rendezvényeken beltéren legfeljebb 250 fő, kültéren 500 fő lehet jelen.

Norvégiában a saját otthonban tartott privát összejöveteleken maximum 20 vendég vehet részt. Privát összejövetelek esetén legfeljebb 100 vendég tartózkodhat beltéren és kültéren egyaránt. A nyilvános helyen tartott beltéri rendezvényeken legfeljebb 400 ember tartózkodhat oltási igazolvány nélkül, míg annak megléte mellett maximum 1000 fő, a helyszín kapacitásának 50%-áig, nem fix ülőhelyek esetében. Fix ülőhelyek esetében viszont a közönség száma 1000 fő (igazolvány nélkül) és 2500 fő (igazolással) lehet. Nem ültetett szabadtéri eseményeken maximum 800 fő (igazolvány nélkül) és 2000 fő (igazolással) vehet részt. Fix ülőhellyel rendelkező rendezvényeken ezen korlátozások 2000 és 5000 főre emelkednek.

Izland területén június 26-tól megszűnt minden rendezvénytartásra vonatkozó korlátozás.

Oroszország moszkvai régiójában tilos az 50 főnél nagyobb beltéri összejövetelek és az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvények tartása.

A HCB legfrissebb összefoglaló táblázata az országonként érvényben lévő szabályozásokról megtekinthető itt.