Változatos szakmai programok az első turisztikai állásbörzén

Forrás: turizmus.com

 2020. február 24. 20:39

A szakemberek, és a szektor iránt érdeklődő diákok, pályakezdők egyaránt megtalálják a nekik szóló előadásokat a CheckINN Turisztikai Karrier Expón, február 27–28-án, a Hungexpón.

Ezer négyzetméter területet foglal el az Utazás kiállításon belül az első CheckINN Turisztikai Karrier Expo. Közel 50 szálloda-, vendéglátóipari és utazási szolgáltatásokat, fesztiválokat kínáló cég, oktatási intézmény mutatkozik be a rendezvényen, amely jól mutatja, hogy mekkora volt az igény egy ilyen fórumra. A cégek teljes listája megtalálható a rendezvény honlapján.A kiállítók mind a szakemberek, mind a gyakornokok, pályakezdők számára készülnek elérhető pozíciókkal, a bemutatkozó egyetemeknek pedig turisztikai, vendéglátóipari képzéseik lesznek megismerhetők. A Pannon Gasztronómiai Akadémia több, a szektorban jól ismert szereplővel teszi vonzóbbá megjelenését, a látogatók találkozhatnak Bíró Lajossal, Gianni Annonival, Nyíri Szásával.

Az A pavilonban idén még több érdekes előadással várják az Utazás kiállítás látogatóit

Fotó: Hungexpo

A csütörtök a szakmai látogatóké

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kezdeményezéséből és a Turizmus Kft. szervezésében létrehozott esemény első napján a színpadon is színvonalas programok várják a szakmai látogatókat. Itt a fő téma a munkaerő lesz, melynek kapcsán Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke, és Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója is színpadra áll.Az előadások olyan kérdéseket vizsgálni majd, mint az ágazat munkaerő-helyzete, és hogy miért nyújt vonzó perspektívát a hazai turisztikai szektor. Kis kitekintésként szó esik nyugati szomszédunkról is, hogy milyen az osztrák helyzetkép. A nap záróelőadása pedig a munkaerővonzó és megtartó programok működését, sikereit taglalja.

 

Pénteken minden a diákokról szól

Február 28-a, péntek, pedig a diákoknak szól majd, számukra elsődleges a karrierépítés és pályakezdés, ebben nyújt nekik támogatást a rendezvény. Az érdeklődők próba-állásinterjún vehetnek részt HR-es szakemberekkel, melyet személyre szabott tanácsadás követ, de segítséget kaphatnak önéletrajzuk megírásában is.

A pénteki előadások is a fenti két témát járják körül, megtudhatják mi alapján választanak az emberi erőforrás szakértői, hogy válaszolják meg a bérigényt érintő kérdést, vagy hogy merre induljanak pályakezdőként. A szakmai előadások mellett érdekességek is várják a fiatalokat, karrier sikertörténeteket hallgathatnak meg olyan előadóktól, mint Csiszár Virág, Vértes János Benjámin, Szűcs Gergő vagy Molnár Attila, négyszeres Magyar Barista Bajnok.

Pénteken zajlik az Utazás kiállítás Diák Szakmai Versenye is, melyen 7 egyetem 10 csapata versenyzik egymással.

A részletes programokért kattintson IDE!

Az INGYENES BELÉPÉSRE JOGOSÍTÓ REGISZTRÁCIÓÉRT látogasson el erre az oldalra! >>>