Elfogadták a 2017-es költségvetést, plusz 10 milliárd turizmusra

Forrás: turizmus.com

 2016. június 13. 19:08

Új cafeteria-rendszer, áfacsökkentés, ifa-növekedés – többek között ezeket hozza a 2017-es adócsomag, amelyet hétfőn elfogadott az Országgyűlés.

A tervezetben az szerepelt, hogy új adómentes juttatás lesz 2017-től a munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás. Adómentes, tehát sokkal kedvezőbb a híradásokban gyakran elhangzott SZÉP- kártyánál és évi százezer forintnál, hiszen azok után szja-t és ehot is fizetni kell (az 1,19 századdal felszorzott adóalapra jön rá a 15 százalék szja és 14 százalék eho).

Ezen túl „az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente százezer forintot kaphatnak készpénzben. A közszféra alkalmazottjainak ezen felül 100 ezer forintot, míg a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató (...). A munkáltató a cafetéria részeként továbbra is adómentesen adhat például sport- és ún. kultúra-belépőt, illetve szintén adómentesen támogathatja 5 millió forinttal a lakást építő, lakást vásárló és lakáshiteles dolgozóit. A foglalkoztató a juttatott összeg 1,19-szere után fizeti meg a 15%-os személyi jövedelemadót és a 14%-os eho-t."

MTI-fotó

Az éttermi szolgáltatások áfája (a helyben készített, nem alkoholos italok áfakulcsával együtt) és az internet-előfizetések áfakulcsa jövőre 18 százalékosra csökken; az éttermi szolgáltatások forgalmi adója 2018-ban tovább, 5 százalékosra mérséklődik.

Az önkormányzatok akár 400 forintos (vagy a szállásdíj 4,6 százalékát jelentő) idegenforgalmi adót is kivethetnek az eddigi 300 helyett; az indokolás szerint így a helyhatóságok kompenzálhatnák a 2017-es költségvetésükben csökkenő támogatásukat.

A költségvetési tervezet április végi bemutatása óta a költségvetésben kisebb módosítások történtek. A módosítások közül egy nagyobb tételt jelent, hogy létrehoztak egy 10 milliárd forintos alapot, amelyből turisztikai beruházásokat, szálláshelybővítést, felújítást finanszíroznának. A tervezethez képest a kiadások és a bevételek is nőnek kicsit, de ez a hiányt nem érinti.

Új adó, úgynevezett turizmusfejlesztési hozzájárulás bevezetését is bevette a parlament törvényalkotási bizottsága az adótörvénycsomaghoz készített összegző módosító javaslatba. Az új közterhet 2018. január 1-jétől kell fizetni az étkezőhelyi vendéglátásban étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után. Az összegző módosító javaslat szerint a turizmusfejlesztési hozzájárulás mértéke 4 százalék lesz.