Varga Mihály: a turisztikai szektor meg fogja szenvedni a válságot

Forrás: MTI

 2020. március 11. 10:13

A kormány azt várja, hogy a vállalkozások mondják meg, az egyes ágazatokat hogyan érinti a válság, hogy célzott intézkedéseket tudjanak tenni – nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter.

A kormány 2020-ra plusz 3,7 százalék és mínusz 0,3 százalék közötti növekedési forgatókönyvekkel számol, attól függően, hogy a koronavírus-járvány világgazdaságra kifejtett hatása – annak mélysége, elhúzódása – milyen lesz – mondta a pénzügyminiszter kedden az Inforádió Aréna című műsorában. Varga Mihály szerint a legrosszabb variációt is meg kell vizsgálni.

Varga Mihály beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján március 10-én

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Elmondta: 2019 tavaszán, amikor a 2020-as költségvetést megtervezték, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számoltak, és ahhoz igazították a költségvetés bevételi és kiadási oldalát. A költségvetésben 1 százalékos hiányt és 1 százalékos – 480-490 milliárd forintos – tartalékot terveztek.

A tartalékból az elmúlt hónapokban ugyan már költöttek, de még mindig van egy nagyobb összeg arra, hogy a vis maior helyzetekben segíteni tudjanak. Ha azonban a válság nagyon mély, nagyon sok ágazatot érintő lesz, ez a tartalék is kevésnek bizonyulhat.

 

Célzott ágazati intézkedésekre készül a kormány

A kormány azt várja, hogy a vállalkozások mondják meg, az egyes ágazatokat hogyan érinti a válság, hogy célzott intézkedéseket tudjanak tenni – ismertette a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is elmaradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, úgy vélte, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni.

Elmondása szerint figyelemmel kísérik, hogy más országokban hogyan kezelik a vírus gazdasági hatásait. Úgy látják, eddig csak azokat az eszközöket élesítették, amelyekkel a vállalkozói csődöket el lehet kerülni.

A minisztériumban több lépcsőben gondolkodnak, vizsgálják, milyen lépéseket kell tenni abban az esetben, ha a vírus csak gazdasági lassulást, és milyet, ha nagyon mély válságot okoz.

Igazán hatékony az lenne, ha az uniós országok közös lépéseket is tennének, az Ecofin jövő heti ülésén erről biztosan szó esik majd – tette hozzá.

 

Hipa, tranzakciós adó és euróbevezetés

Varga Mihály megerősítette, hogy a helyi iparűzési adó (hipa) ügyében még nincs döntés, hatásvizsgálat zajlik. A tranzakciós adó megszüntetését firtató kérdésre azt mondta, a kormánynak a költségvetés elkészítésekor kell mérlegelnie, mely adóintézkedések a leghatékonyabbak.

Az euró bevezetéséről kifejtette: egyelőre nincs ok arra, hogy Magyarország kapkodjon. Hasonlóan Lengyelországhoz vagy Csehországhoz, úgy látják, hogy a nemzeti valuták rugalmassága alkalmasabbá teszi az országot arra, hogy gyors reakciókat tudjon adni a világgazdaság vagy az európai gazdaság változására – mondta Varga Mihály.