Véget ért a Tour de Hongrie

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 20. 08:34

Augusztus 19-én célba ért az egy héten át tartó Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amely 195 országban volt látható.

A német Nikodemus Holler Miskolc után Kazincbarcikán is szakaszt nyert, de az összetettben élen álló olasz Manuel Belletti végső győzelme nem forgott veszélyben, megérdemelten nyert a Magyar Körversenyen. A legjobb magyarnak járó fehér mez tulajdonosa Valter Attila lett.

A szervezők közleménye szerint a világszerte elérhető közvetítés az Amaury Sport Organisationnel (ASO) folyó együttműködésnek volt köszönhető, amely a többi között a Tour de France-ot és a Dakar-ralit is rendezi. "Ez a siker minden előzetes várakozásunkat túlszárnyalja" - mondta Eisenkrammer Károlyt. A Tour de Hongrie főszervezője hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt eseményként kezeli a viadalt, sportértéke mellett a turizmus fellendítésére gyakorolt hatása miatt is.

A győztes olasz Manuel Belletti

Fotó: turizmus.com

"Támogatóink két fontos elvárást fogalmaztak meg: az egyik az, hogy a Tour de Hongrie 2018-ban már első kategóriás versenyként szerepeljen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség naptárában, így minden eddiginél erősebb mezőny érkezett Magyarországra, illetve az esemény bekerült az Eurosport programjába is" - fejtette ki.

Az adás nemzetközi koprodukcióban készült magyar, spanyol, holland, francia és szlovén szakemberek segítségével, összesen csaknem százfős televíziós stáb dolgozott a versenyen.