Október 6. és 16. között mintegy 140 étterem részvételével indul ismét az Országos Étterem Hét. A programban 11 napon keresztül várják a vendégeket az éttermek 3 fogásos, fix árú menüsorai, jellemzően az adott étterem repertoárja legjavát képviselve.

Az eseményt nem csak a vendégek várják. Az Étterem Hét jó lehetőség a vendéglátóknak is, hiszen a vendéglátó ipar is drasztikusan emelkedő költségekkel és a fizető vendégek elapadásának problémájával küzd. A rendezvényt az előző évek tapasztalatai alapján kb. 20-25 ezer fizető vendég látogatja, azaz naponta 2000-2200 fő plusz bevételével számolhatnak a vendéglősök. A jelen helyzetben ez nagy segítség a magyar vendéglátó iparnak és mögöttük lévő alapanyag-beszállítóknak – a lehetőséget igénybe vevőknek ugyanakkor nagy lehetőség, hogy megfizethető áron lássák vendégül családtagjaikat.

A menüárak három kategóriába sorolhatók. A vendéglátóhelyek egy része 4.900 Ft-tól, a prémium kategória indulói 6.900 Ft-tól, míg az exkluzív besorolású éttermek 9.900 Ft-tól kínálják a 3 fogást, szervizdíjjal együtt. Mindezeken túl a résztvevő éttermek egy része szintén kedvező, kiegészítő felár ellenében még szélesebb választékkal készül azoknak, akik mélyebben is megismerkednének egy-egy konyhával.

Az éttermek 3 fogásos, fix árú menüsorai jellemzően az adott étterem kínálatának legjavát képviselik

Fotó: 123rf.com

Egyes esetekben kifejezetten ritka és különleges fogások is bekerülnek a kínálatba, így összességében az Étterem Hét kínálata magasabb színvonalú, mint valaha. Az éttermek olyan alapanyagokhoz nyúlnak a fogások elkészítésekor, mint a keszthelyi tokhal, fürj, Szent Jakab kagyló, polip, vaddisznó, ördöghal, kardhal. Olyan ételek között választhatunk például, mint a konyakos libamáj brulée, bikavéres marhapofa, rántott süllőpofa, kakas Ramen, hargitai csorba, magyar tarka steak, argentin rib-eye steak vagy a pirított borjúmirigy.

Az asztalfoglalás az eseményre az etteremhet.hu weboldalon lehetséges. A foglalható helyek száma limitált, mivel a résztvevő éttermek is exkluzív eseményként tekintenek az Étterem Hétre: a foglalási lehetőségek kialakításakor figyelembe veszik az adott étterem nagyságát, az átlagos forgalmat az adott időpontban, és ehhez igazítják a fogadható vendégek maximális számát.

Az Országos Étterem Hét eseményét 2011 óta rendezi meg a szervező DiningCity azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteg ismerhesse meg a hazai prémiumkategóriás éttermek kínálatát, konyháját, specialitásait. Az eseményre évente kétszer, tavasszal és ősszel kerül sor.

 

KAPCSOLÓDÓ

Indul az asztalfoglalás az Étterem Hétre, az árak változatlanok

Az idei tavaszi Országos Étterem Hét 11 napos lesz: március 17-től március 27-ig tart majd. Ebben az időszakban ezúttal is fix áron kínálja 3 fogásos menüsorát több mint 100 magyarországi Top étterem. Ma indul az asztalfoglalás.