2014-től fókuszban az egészségturizmus

Szerző: Szebeni Zsolt

 2014. május 18. 22:58

A terület fókuszú és a tematikus felosztás szerint is a prioritások között szerepel az egészségturizmus a 2014-2024 közötti Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban – mondta Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár a Magyar Fürdőszövetség május 15-i szakmai konferenciáján.

Az egészségturizmus fejlesztésének irányairól szólva Horváth Viktória elmondta, hogy a kormány kiemelt célnak tekinti az európai egészségturisztikai vezető pozíció elérését.

A természetes gyógy-tényezőkön alapuló gyógyturizmus fejlesztése során a turizmus állami irányításának fókuszában áll majd az evidence based medicine módszertanon alapuló kutatási program kidolgozása és megvalósítása, valamint a szolgáltatások színvonalának javítása, és a hosszútávon fenntartható gazdálkodási környezet kialakítása érdekében a gyógyfürdők és gyógyszállók működési feltételeinek, egészségügyi és finanszírozási szabályainak felülvizsgálata.

A helyettes államtitkár a  szakemberek előtt tartott prezentációjában ismertette a kormányzat Nemzeti Balneológiai Programjának főbb elemeit, nevezetesen:

-          az orvosi bizonyítékon alapuló balneológiai kutatások szervezeti hátterének kialakítása,

-          az eddigi, tudományos értékű gyógyvíz kutatások számbavétele,

-          az Innovatív egészségturisztikai szolgáltatásokat megalapozó  evidence based medicine módszertanon alapuló kutatási program kidolgozása,

-          a balneológiai terápiával kezelhető innovatív gyógyászati területek azonosítása,

-          kutatási eredmények kommunikációja,

-          a balneológiai kezelések orvosi humánerőforrás igényeinek felmérése, folyamatos továbbképzések megvalósítása,

-          a gyógyfürdő kezelések finanszírozási rendszerének felülvizsgálata, a határon átnyúló egészségügyi ellátás igénybevételéről szóló irányelv életbe lépése.

Végezetül a gyógyhelyek fejlesztésének fontosságáról beszélt Horváth Viktória, aki, prezentációja után egy kerekasztal beszélgetés során fürdőikről ismert települések polgármestereivel beszélgetett a gyógyhelyek legfontosabb ismérveiről.