23 millió euró határon átnyúló idegenforgalmi fejlesztésre

Forrás: MTI

 2014. december 15. 13:23

A határon átnyúló együttműködési program keretében 23 millió eurós, mintegy 7 milliárd forint összegű forrást fordíthat idegenforgalmi fejlesztésre Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna egymással szomszédos térsége a következő években.

Ezt Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár közölte hétfőn Nyíregyházán, ahol az egyik nyertes pályázat megvalósításáról tartottak sajtótájékoztatót, illetve konferenciát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az európai uniós forrásból a többi között idegenforgalmi attrakciókat hozhatnak létre, szállás- és vendéglátóhelyek épülhetnek, vállalkozások jöhetnek létre, meglévők erősödhetnek meg, valamint közös turisztikai rendezvények szerveződhetnek.

Hozzátette: a megvalósítást, továbbá a határokon átnyúló turizmus közös marketingjének és egységes szolgáltatásának kialakítását segíti a Kárpátok Egyezmény is, amelyet 2003-ban írtak alá a Kárpátok Eurórégió Szervezethez tartozó kelet-közép-európai országok.

Ruszinkó Ádám szólt arról, hogy a magyar idegenforgalomban az idén tovább nőtt a kelet-európai országokból érkező turisták száma. Az úgynevezett TOP-listán Németország, Ausztria, Oroszország és Nagy-Britannia mögé felzárkózott Lengyelország és Csehország, de egyre több vendég érkezik Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából is.
Kitért arra, hogy az idei év első tíz hónapjában tíz százalékkal nőtt a külföldi vendégeknek köszönhetően a hazai szállodák díjbevétele. Megjegyezte, hogy a belföldi vendégforgalom 12 százalékkal, míg a díjbevétel 24 százalékkal emelkedett.

Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. marketing igazgatója arról tájékoztatott, hogy az Észak-alföldi Régióban a vendégéjszakák száma 8,3 százalékkal nőtt, s a szálláshelyeken 1,6 millió külföldi turista fordult meg. A belföldi vendégforgalom pedig 9,3 százalékkal emelkedett, s ebben nincsenek benne a falusi turizmus adatai.
A régió forgalmából Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 17 százalékkal részesedett október végéig. A városok között Hajdúszoboszló vezet Debrecen előtt, s utána Nyíregyháza következik, amely Sóstógyógyfürdő nemzeti gyógyhellyé nyilvánítása óta "feltörekvő idegenforgalmi helynek" számít.

Seszták Oszkár, a szabolcsi önkormányzati közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a térségi helyhatóság a romániai Szatmár Megyei Tanáccsal és a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségével mintegy 400 ezer eurós, 120 millió forint összegű pályázati támogatást nyert a határon átnyúló együttműködési program keretében a turizmus fejlesztésére.

A Turisztikai örökség Kis-Európában elnevezésű projekt a magyar-román-ukrán határ mentén az épített és a szellemi örökség értékeit fogja össze 2015 végéig, teszi versenyképessé és ismerteti majd meg a turistákkal. Erősítik a szolgáltatók együttműködését, Örökségturisztikai klasztert hoznak létre számukra. A térség turisztikai termékeit és szolgáltatásait komplex módon, egységben kínálhatják majd, s tehetik vonzóvá a határ menti településeket mindhárom érintett országban.