241 gyermeknek csomagolt boldogságot egy tatai hotel

Forrás: turizmus.com

 2019. december 16. 14:07

Az idén 6. alkalommal megrendezett „1 doboz, 1 mosoly” adományozási akcióban 241 kisgyermek kívánságát teljesítette vendégeivel és a környék lakosságával közösen a négycsillagos tatai Kristály Imperial Hotel & Esterházy Étterem.

241 kisgyerek kapott ajándékot

Fotó: Kristály Imperial Hotel

„Az akció iránti érdeklődés és a segítő szándék szerencsére évről-évre növekszik, így egyre több, kisebb-nagyobb gyerkőcnek tudtunk karácsony előtt boldog perceket szerezni. Idén négy intézményből összesen 241 nevelőotthonban felnövő, speciális iskolába járó, fogyatékkal élő, illetve rászoruló gyermekhez tudtuk eljuttatni az ajándékcsomagokat, amiket kívánságuk szerint állítottunk össze – mesélt az akcióról Borsodi Imre, a szálloda PR- és marketingvezetője.

A Tata és Térsége Civil Társulás segítségével először ez alkalommal is mézeskalácsot sütöttek, melyeket egyesével becsomagoltak, majd – a gyerekek nevét, életkorát és kívánságait tartalmazó kártyával együtt – felakasztották karácsonyfájukra.

A segíteni szándékozók Pál Feri atya előadása után választhattak a kívánságok közül, a gazdátlanul maradt díszek pedig a szállodában várták az újabb „angyalokat”.

A jótevők a csomagokat idén december 6-ig adhatták le a szállodában. Az ajándékokat a szállodai dolgozói gondosan ellenőrizték, szükség esetén kipótolták, majd egységes csomagolásban szállították az intézményekbe.

Nem csak a kicsiket igyekeztek felvidítani, a közösségi oldalak segítségével az intézmények működéséhez szükséges dolgok (ruhanemű, játék, konyhai felszerelés, ágynemű, iskolaszerek és írószerek) összegyűjtésében is segítettek.