A Balaton fagyija megér egy kerékpáros kirándulást – podcast

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2023. május 25. 11:14

A Balaton határozottan „fagylaltnagyhatalomnak" minősíthető, hiszen a tó környékén kis területen kiemelkedően magas a kiváló fagylaltozók száma – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az idén újra megrendezett Balaton Fagyija verseny kapcsán a Trend FM-nek.

Nagyon sikeres és népszerű régiós projektté nőtte ki magát a Balatoni Turizmus Szövetség által először 2014 tavaszán, a Nyitott Balaton kampány keretében megszervezett Balaton Fagyija verseny, amelynek idei eredményéről korábban ebben a cikkünkben számoltunk be.

A Magyar Cukrász Ipartestület prominens képviselőiből álló zsűri a korábbi években egy road show keretében körbe utazta a Balatont és az üzletben kóstolta meg az alkalomra nevezett versenyfagylaltokat, az idei verseny azonban más metodikával zajlott – hangzott el a rádióműsorban.

Az elmúlt tíz év alatt a versenyen induló cukrászmesterek között ugyanis nagyon jó közösség alakult ki, így felmerült az igény, hogy az idén szakmai eszmecserére is módot adó keretek között, ugyanazon a helyszínen készítsék el fagylaltjukat a résztvevők – beszélt a változás okáról Fekete Tamás. Az elképzelés megvalósításában kiváló partnerük volt a Bringatanya és fagylaltmestere, Somogyi Renáta – a szakember többszörös Balaton fagyija-győztes és az Európa-bajnokságon dobogós helyezést elérő csapat vezetője –, aki Gyenesdiáson kiváló helyszínt és profi lebonyolítást biztosított az eseményhez.

A Balaton fagyija 2023-ban a homoktövises mangó sorbet lett

Fotó: Mihalik Imre

A fagylalt alaplevet mindenki a saját műhelyében készítette el, a továbbiakban a cukrászok félórás beosztásokkal használták a műhelyt, az elkészített finomságok folyamatosan kerültek ki a pultba. A versenybe nevezett többek között az Amaretto Fagyizó (Balatonalmádi), a Vitorlás Fagyizó (Balatonmáriafürdő), a Bagaméri Fagyizó (Balatonfüred), a Sissi Fagyizó (Balatonakarattya), a Mester Cukrászda (Marcali). Jól bejáratott, népszerű versenyre való nevezést a helyszín befogadóképessége miatt kellett lezárni. A zsűrinek 18 kreáció közül kellett kiválasztania a legjobbat.

"A Balaton Fagyija verseny útnak indításakor a célunk egy több évszakos balatoni projekt megvalósítása volt. Szándékosan helyeztük az aktív turizmusra koncentráló tavaszi szezon középpontjába a fagylaltot, figyelmet vonzva arra, hogy a tóhoz már tavasszal érdemes ellátogatni – beszélt törekvésükről a szakember.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke

Fotó: Mihalik Imre

A versenynek szándékosan nincsenek dobogósai, csak győztese, viszont több különdíjat kiosztanak. Ahogy az a műsorban is elhangzott, a versenykiírás fontos eleme, hogy a receptet a régió más cukrászdáival is megosztják a nyertesek. A receptúrát a balatonfagyija.hu weboldalán is nyilvánosságra hozzák, így a Balaton fagyiját más fagylaltozókban is meg lehet kóstolni.

Varga Tamás, a balatonalmádi Amaretto Fagyizó cukrásza készítette idén a legjobb balatoni fagyit

Fotó: Mihalik Imre

Amint azt Fekete Tamás más fórumon is elmondta, a Balaton határozottan „fagylaltnagyhatalomnak" minősíthető, hiszen a tó környékén kis területen kiemelkedően magas a kiváló fagylaltozók száma. Arra buzdít mindenkit, hogy a borászatok és kiváló éttermek mellett keressék fel a kézműves fagylaltozókat, cukrászdákat, kávézókat is a Balaton körül.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a Vg.hu-nak nyilatkozva hozzátette: a kerékpárosok szintén gyakorta célállomásként jelölik meg a cukrászdákat, miután a fagyis versenyen elindult cukrászdák jelentős része kerékpáros útvonal mentén működik, ezért a bringás turisták számának növekedésére is számíthatnak. Ezek a – közel kétszáz másik cukrászda, kávézó, fagyizó mellett – már megtalálhatók a BalatonBike365 applikáción belül is, amellyel a 200 kilométeres tó körüli bringakörön kívül, további 800 kilométernyi jól kerékpározható úttal kalkulálhatunk, ha bringatúrát terveznénk.

A Trend FM-en elhangzott beszélgetés itt hallgatható meg: