A befektetők továbbra is bíznak az Airbnb-ben

Forrás: turizmus.com

 2020. december 09. 10:03

Hiába csökkent idén jelentősen a forgalma, az Airbnb hamarosan tőzsdére kerülő részvényeinek árfolyama még nőtt is az utóbbi napokban.

A tervek szerint december 10-én vezetik be az Egyesült Államok második legnagyobb elektronikus részvénykereskedelmi rendszerébe, a Nasdaqra az Airbnb részvényeit.

Három nappal a tervezett bevezetés előtt az Airbnb a nyilvános kibocsátás kezdeti árfolyamát 56-60 dollár között állapította meg, miközben eredetileg a 44-50 dolláros sávot lőtték be.

A statista elemzői szerint ez jelentős árfolyamnövekedés a rövidtávú ingatlankiadással foglalkozó cég esetében, és azt jelzi, hogy erős a befektetői érdeklődés.

Utazzunk közeli úti célokra! - javasolja az Airbnb idén decemberben

Fotó: Airbnb

Az árfolyamcél emelése ugyanakkor némiképp meglepő lehet a társaság ez évi teljesítményét figyelembe véve. A koronavírus terjedésével párhuzamosan ugyanis az idei év első felében radikálisan csökkent az Airbnb-s foglalások száma, sok esetben a házigazdáknak kellett törölniük már meglevő foglalásokat a bevezetett korlátozások miatt.

 

Infographic: How Hard Has Airbnb Been Hit by the Pandemic? | Statista You will find more infographics at Statista

 

Amint a fenti ábrán is látszik, márciusban és áprilisban a bruttó foglalási összeg több mint 100%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ami azt jelenti, hogy mindkét hónapban több lemondás érkezett, mint új foglalás.

Májustól kezdve ugyanakkor megfigyelhető, hogy az utazók fokozatosan visszatértek az Airbnb-re, és a foglalások mennyisége a tavalyi szint alatt 30%-kal stabilizálódott a nyári hónapokban, illetve szeptemberben. (Ez Magyarország esetében valószínűleg ennél jóval alacsonyabb lehet,erreutal egyebek mellett az albérleti árak radikális csökkenése Budapesten.)

Érdekes módon a bruttó foglalási érték kevésbé csökkent, mivel számos házigazda áremeléssel igyekezett a korábbi bevételkiesést kompenzálni.

Amennyiben a befektetők a javasolt árszinten vásárolják meg az Airbnb részvényeit, úgy az a cég értékét 3 milliárd dollárral növelheti meg a jelenlegi 42 milliárd dollárról.