A Gundelben tartották a Magyar Sommelier Bajnokság döntőjét

Forrás: turizmus.com

 2020. március 02. 14:12

A Magyar Sommelier Szövetség 2020. évi bajnokságát két fordulóban rendezte meg az elmúlt hétvégén. A verseny zsűrijének elnöke Kozma Kálmán, a Gundel márkanagykövete volt.

Négy éve hagyomány, hogy az elődöntő valamelyik borvidéken zajlik, idén a helyszín a Neszmélyi borvidéken található tatai Gottwald Hotel volt.

A 8 sommelier egy 30 kérdésből álló teszt megoldása után 3 bort kellett felismerjen – szőlőfajta, termőhely, évjárat szerint. Az elődöntő második részében már közönség előtt, egyenként kellett vörösbort dekantálniuk, a bort leírniuk, majd 5 falatból kellett 2 borhoz a legmegfelelőbb párt kiválasztani és a döntést megindokolni.

A versenyzők között a Gundel színeiben indult Bolford Ráchel, akit Koór Kitti head sommelier készített fel a versenyre.

A második forduló helyszíne március 1-jén a Gundel zsúfolásig megtelt Erzsébet királyné bálterme volt, ahol a MASOSZ Par Excellence díjainak átadása után derült ki, az elődöntőből melyik 3 sommelier versenyezhet tovább a döntőben. Evans Victoria (Caviar&Bull), Angerman László (Onyx) és Tüü Péter (Laurel) mérkőzhetett tovább a 2020. év magyar sommelier bajnoka címért.

A feladatok a sommelier szakma minden aspektusát bemutatták, vendégeket kellett idegen nyelvű kommunikációval pezsgővel kiszolgálni, adott ételsorhoz teljes, meghatározott szempontú italsort ajánlani, vörösbort dekantálni, 3 bort jellemezni, 5 párlatot felismerni, terítési hibákat azonosítani és illatmintákat felismerni.

Evans Victoria (Caviar&Bull)  I. helyezett, Tüü Péter (Laurel) II. helyezett

Fotó: Dékány Tibor

A tét óriási volt, lesz-e újabb örökös magyar bajnok (aki háromszor nyert) Tüü Péter személyében, vagy lesz-e először hölgy győztes Evans Victoria személyében.

A nagyon kiélezett, fej-fej melletti küzdelemből végül Evans Victoria került ki győztesen, ráadásul ő nyerte a közönségdíjat is. Tüü Péter végzett a második, Angerman László a harmadik helyen.

Balról jobbra Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke, Nyitrainé dr. Sárdy Diána, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke, a Szent István Egyetem dékánja, a zsűri tiszteletbeli elnöke, Evans Victoria, a bajnokság győztese és közönségdíjasa és Kozma Kálmán, a zsűri elnöke

Fotó: Dékány Tibor