A handlétól a grand caféig

Forrás: turizmus.com

 2018. szeptember 14. 15:18

Zsidók az 1867 és 1918 közötti magyar kereskedelemben és vendéglátásban - ezzel az alcímmel nyílt killítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

2018. szeptember 20. – 2018. február 3.

A magyarországi zsidóságot polgári jogaikban egyenjogúsító 1867. évi törvény után hazánk zsidósága a gyorsan fejlődő országgal együtt gyarapodott. Számuk ugrásszerűen megnőtt a kisebb-nagyobb kereskedők és vendéglátósok körében is.

Fotó: MKVM

A kiállítás a dualizmus boldog békeévtizedeinek világába repít, és esettanulmány jelleggel mutatja be többek között Mauthner Ödön történetét, aki a századforduló talán legjelentősebb vetőmag nemesítője és kereskedője volt, de ismerteti a Budapest első modern áruházát megvalósító Goldberger család történetét is, ahogy a közelmúltban a múzeumba került, nagykőrösi Kőrösi F. Péter vaskereskedő élete is megelevenedik a tárlaton.

A látogatók ezen kívül láthatnak és olvashatnak érdekes dolgokat az 1890-es évek legnagyobb mulattatójáról, Somossy Károlyról, és megidézzük az olyan híres “kávéházasokat” is, mint a New Yorkot üzemeltető Harsányiékat vagy a kávés dinasztiának tekinthető Steuer családot.

A felsoroltakon kívül több bemutatott egyedi példa alapján a kiállítás rendezői azt szeretnék érzékeltetni, hogy az 1867 utáni magyar zsidóság hogyan vált a magyar ipar- és vendéglátás történetének legjelentősebb rétegévé.

A kiállítást rendezte: Maczó Balázs

További INFO ITT.