A hazai vendéglátás diagnózisa

Forrás: turizmus.com

 2019. november 14. 19:23

A TUTSZ Kutatási Műhelye folyamatosan készít elemzéseket, melyeknek célja, hogy a hivatalos értékelésekkel párhuzamosan új szempontokkal is gazdagítsa a turizmus hazai megítélését.

Az októberben publikált Turizmus Üzleti Bizalmi Index elemzés után, most a „Diagnózisok” sorozat következő fejezeteként a hazai vendéglátás – elsősorban gazdaságstatisztikai – bemutatására került sor.

A TUTSZ tájékoztatása szerint a dokumentum a kereskedelmi vendéglátás nemzetgazdasági részesedését, dinamikus forgalmi növekedését, az ágazat munkaerő-helyzetét, így az dolgozók számát, bérhelyzetét, a betöltetlen állások számát, vállalkozási formáit mutatja be „Helyzetkép a turizmushoz kapcsolódó vendéglátó szolgáltatásokról” címmel.

Az írás többek között megállapítja, hogy:

– a vendéglátásban működő vállalkozások száma 2010 és 2016 között közel 4 ezerrel csökkent. Ugyanakkor a csökkenés mögött jelentős mozgás is történt, mert ugyanezen időszak alatt közel 21 ezer vállalkozás jött létre, viszont több mint 24 ezer szűnt meg az ágazatban;

– a kereskedelmi vendéglátóhelyek összesített bruttó árbevétele 1165 milliárd forint volt 2018-ban, amely 15,8%-os növekedést jelent a 2017-es évhez képest. A KSH ma már a forgalmi becsléseihez felhasználja az online pénztárgép adatokat.

– a kereskedelmi vendéglátásban a fogyasztói árak 2018-ban 4,3%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva, amely meghaladta az átlagos fogyasztói-árindexet (102,8%).

– a kereskedelmi vendéglátó üzletek változatlan áras forgalma csak 2016-ban érte el, illetve hosszú idő után meg is haladta a világgazdasági válság előtti szintet;

– A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (I) nemzetgazdasági ágban 2018-ban 180 ezer főt foglalkoztattak (kétharmadukat a vendéglátásban), amely a nemzetgazdaság egészéhez viszonyítva 4%-ot tett ki.

– Az (I) nemzetgazdasági ágban az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2018-ban 212 ezer forint volt, ami 11,9%-kal volt magasabb a 2017-es 189 ezer forinthoz képest.

– a foglalkoztatottak száma az elmúlt két évben csökkent a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén, amelyben bizonyára komoly szerepet játszhatott a külföldi munkavállalás növekedése és más ágazatok elszívó ereje is.

– az üres álláshelyek száma ezzel párhuzamosan ismét 2500 körüli értékre csökkent.

Ezúttal a turizmushoz kapcsolódó vendéglátó szolgáltatásokat vették górcső alá a turisztikai tanácsadók

Fotó: Pixabay

A tanulmány kitér többek között olyan kérdésekre is, mint a vendéglátás szerepe a lakosság turisztikai fogyasztásában, a külföldiek vendéglátó szolgáltatások iránti kereslete, vagy a vendéglátás és a szálláshely-szolgáltatás áfakulcsa nemzetközi összehasonlításban.

A dolgozat végül egy javaslatokat tartalmazó fejezettel zárul, egyebek között úgy gondolja, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően ki kellene terjeszteni a kedvezményes adókulcsot az éttermi vendéglátásban az elvitelre történő értékesítésre és az összes alkoholmentes italra is.

A turisztikai tanácsadók nehezményezik, hogy bizonyos adatok csak a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág tekintetében érhetőek el publikus formában, miközben azok feltételezhetően ágazati szinten is rendelkezésre állnak.

Fontos lenne továbbá, hogy a forgalom alakulásáról is elérhetőek legyenek területi adatok, legalább a kiemelt turisztikai régiókra vonatkozóan – írják. A TUTSZ szerint a hiányzó adatokra vonatkozóan kiindulópontot jelentene egy egyeztetés a vendéglátó szakmai szervezetek, a KSH és a Magyar Turisztikai Ügynökség között, amelyen sor kerülhetne a javaslatok megvitatására.

A teljes tanulmány a TUTSZ honlapján olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Változás a TUTSZ életében

2018. december 16.