A HOTREC alelnökévé választották Niklai Ákost

Forrás: turizmus.com

 2014. október 19. 20:44

A HOTREC Rigában tartott közgyűlésén új vezetőséget választottak. Az új elnök az osztrák Susanne Kraus-Winkler, alelnök pedig Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke lett. Rajtuk kívül az ügyvezetésbe holland, német, ír, spanyol, görög, belga és olasz szakember került be.

Az új elnök deklarált célja, hogy a vezetőséggel és a tagokkal együttműködve a HOTREC modernizálását folytassa, hogy az Európai Unió szintjén a turizmus-vendéglátást érintő kérdésekben nagyobb befolyást szerezzen a folyamatokra, a szervezet jobban látható legyen és tagjait még jobban kiszolgálja.

A HOTREC közleményében Kraus-Winkler asszony kijelentette: - az új Európai Bizottság felállását követően biztosítanunk kell, hogy a turizmus az európai ügyek homlokterében legyen, annak érdekében is, hogy a szállodaipar és vendéglátás versenyképessége javuljon és így jelentősen hozzájáruljon a gazdasági növekedéshez és új munkahelyek teremtéséhez.

Az Ágazati Párbeszéd Bizottság tagjává választották Kovács Istvánt, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége főtitkárát is.
Új tagként a HOTREC tagja lett a lengyel és szlovén társszervezet is.

Mint ismeretes, a HOTREC európai szinten képviseli a szállodákat, éttermeket és kávéházakat. A szektorban mintegy 1.8 millió vállalkozás működik 10 millió munkavállalóval. A fenti vállalkozások 91%-a mikro vállalkozás, azaz 10 főnél kevesebbet foglalkoztat.
A turizmus nagyságát tekintve – a kereskedelmet és az építőipar után – Európai harmadik legnagyobb gazdasági ágazata.

A brüsszeli székhelyű HOTREC-nak 29 országból 44 szakmai szövetség a tagja.