A húsvét triplázza a vendégforgalmat

Forrás: turizmus.com

 2017. április 06. 09:19

A tavalyihoz képest már most 2,5-szer több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre a 4 napos húsvét alkalmából.

A Szallas.hu adatai alapján minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, melynek átlagos értéke 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak, persze előtte még böjtölünk: miden 2. magyar önmegtartóztatással készül az ünnepre - áll közleményükben.

Mint fogalmaznak, nem kérdés, hogy a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása bejött a magyaroknak, a Szallas.hu kutatásában résztvevők 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, s persze sokan ki is használják. A tavalyi húsvéthoz képest például már most 2,5-szer annyian foglaltak belföldön szállást.

Fotó: Szallas.hu

„A húsvét általában véve is utazós ünnep, de ez most még inkább igaz, hiszen minden harmadik foglalás 3 éjszakára, vagyis 4 napra szól" – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A vendégsereg harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követnek. Az átlagos foglalási érték 49 667 forint, és minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát. Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula és Siófok követi.

„Mivel a négy egybefüggő munkaszüneti nap már a környező országokat is elérhetővé teszi, így a külföldre irányuló magyar forgalom is nagyot ugrott idén, ez több, mint háromszorosa a tavaly húsvéti értéknek" – tette hozzá Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

 

Hús, alkohol, „házasélet"

A Szallas.hu adatai alapján egyébként a legtöbben már pénteken útnak indulnak, persze előtte, illetve nagypénteken még sanyargatják magukat egy kicsit. A Szallas.hu kutatásában résztvevők közel fele ugyanis böjttel várja az ünnepet, a többség ezen belül is inkább a „kicsit", a 40 napos megtartóztatás 100 böjtölőből csak háromra jellemző.

Fotó: Szallas.hu

„A leggyakoribb, hogy a húst vonjuk meg magunktól, ezt követi az alkohol absztinencia, de 100 honfitársunkból 7 még a házaséletről is lemond a húsvét előtti időszakban, de legalább nagypénteken" – tette hozzá Mészáros Judit.

 

Top 10 település az előfoglalások alapján

1. Eger

2. Hajdúszoboszló

3. Budapest

4. Gyula

5. Siófok

6. Szeged

7. Nyíregyháza

8. Miskolctapolca

9. Szilvásvárad

10. Pécs