A legszebb európai és magyar hotelekkel száll versenybe a Botaniq Turai Kastély

Forrás: turizmus.com

 2021. július 10. 12:38

A tavalyi év során megnyitott exkluzív szálloda három kategóriában – a Legjobb Európai Örökségi Hotel, a Legjobb Magyarországi Kastély Hotel és Legjobb Magyarországi Romantikus Hotel – is versenyben van a díjért.

A KSA Tourism Marketing szervezet által megrendezett nemzetközi versenyen több mint ötven ország szállodái és vendéglátó egységei indulnak minden évben. A négy és félezernél is több nevezőből az első körön 575 továbbjutót választ ki a külföldi, turisztikai területen elismert szakemberekből összeállított, közel ötven tagú bizottság.

A második körbe jutva szavazáson dőlhet el, hogy a résztvevők közül mely hotelek kerülnek be a döntősök közé. A verseny utolsó szakaszában a szakmai zsűri dönt majd végül a nyertesekről.

A Budapesttől mindössze 50 kilométerre található Botaniq Turai Kastély egy teljes körű külső és belső rekonstrukciót követően 2020 nyarán nyitotta meg kapuit az érdeklődő közönség előtt.

Három kategóriában is esélyes az International Travel Awards 2021 nemzetközi turisztikai versenyen a kastélyhotel

Fotó: BDPST Group

A közel harminc hónapig tartó felújítás után új funkciókkal is bővült kastély 19 vendégszobával, 10 és fél hektáron elterülő zöld parkkal, 470 négyzetméteres terasszal és hangulatos, külső és belső medencével rendelkező wellnessrészleggel várja most is vendégeit.

A hotelt a szakmai zsűri kiválasztotta az első kör legjobbjai közé, augusztus 10-ig pedig nyitott a lehetőség, hogy az utazóközönség is letegye a voksát a hotel mellett, amely ezen a linken egyszerűen elérhető.