Húsvétra a tavalyinál 11 százalékkal több a foglalás a hazai szálláshelyeken

Forrás: turizmus.com

 2023. március 28. 14:23

Már most 410 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11 százalékkal több, mint tavaly. A foglalások 38 százaléka a fővárosba, 62 százaléka vidékre érkezett – tájékoztatta lapunkat az MTÜ.

Az erős évkezdet után kifejezetten jól indul a tavasz is a hazai turizmusban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint: a március 26-ig lefoglalt belföldi vendégéjszakák száma 2022-höz képest 7 százalékkal nőtt az első hosszú hétvégére. Az előfoglalások országos megoszlása szerint Budapesten a külföldiek lesznek többségben (72%), míg vidéken a foglalások háromnegyede hazai vendégektől származik. A legtöbb utazó a turisztikai térségek közül a Balaton, Mátra-Bükk vagy Bük-Sárvár szálláshelyeit választotta a húsvéti pihenés helyszínéül.„Az év eleje rendkívül kiemelkedő volt nemzetközi összevetésben is. Az Eurostat adatai alapján például januárban Magyarország az egyik legnagyobb forgalomnövekedést tudta felmutatni Európában az előző januárhoz képest. Ezt erősítik most a húsvéti adatok is. A szálláshelyeken országszerte a tavalyinál is erőteljesebb forgalom várható, és ebben idén már a külföldi vendégekre is fokozott mértékben számíthat az ágazat" ‒ fogalmazott az előfoglalások kapcsán Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A húsvéti szállásfoglalások 62 százaléka vidékre érkezett

Fotó: MTÜ

Az adatok szerint külpiacainkról a legtöbb foglalás Izraelből, Németországból és Spanyolországból érkezett a fővárosba, míg a vidéki desztinációk szálláshelyeit főként cseh, szlovák és német vendégek fogják megtölteni, akik elsősorban a Balatonra, valamint a Bük-Sárvár és a Mátra-Bükk térségbe utaznak majd. A vidéki települések közül Hévíz, Bük és Sárvár számíthat a legtöbb külföldi vendégre.

Emellett a magyar vendégek is a Balatonon, illetve a Mátra-Bükk térségben pihenik ki a tavaszi fáradtságot, de közülük sokan indulnak majd Budapestet és környékét felfedezni ebben az időszakban. A legnépszerűbb úti célok a főváros után a fürdővárosok: Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz felé veszik a legtöbben az irányt április 7–10. között.