A Malév Ground Handling és az ACE szolgálja ki az Emirates járatait

Forrás: MTI

 2014. szeptember 14. 17:06

Éles versenyben a Malév Ground Handling (MGH), illetve az ACE (Aeroplex Central Europe) Kft. nyerte el az október 26-től Budapestre közlekedő Emirates-járat a földi, illetve műszaki kiszolgálását - írta pénteken az Airportal.hu szaklap.

Információik szerint a pályázaton minden, a budapesti repülőtéren jelen lévő földi kiszolgáló indult, a műszaki háttér biztosítására pedig még külföldi jelentkező is volt, de végül az állami tulajdonú, az egykori Malév háttérbázisát biztosító két társaság nyert.

Az ACE-nél a járat érkezéséig több szakembert is ki kell képezni, mivel a cég portfoliójában jelenleg nem szerepel az Airbus A330-as szélestörzsű gép karbantartása.
A Malév Ground Handling jelenlegi legnagyobb partnere a diszkont Wizz Air és további 73 céggel állnak kapcsolatban, köztük a lengyel LOT-tal, a Brussels Airlines-szal, az Air France-KLM-mel és a Finnairrel, honlapjukon szereplő adatok szerint 380 főt foglalkoztatnak. A 2013-as üzleti évben 4,8 milliárd forintos árbevétel mellett 19 millió forintos nyereséget értek el.

Az ACE-t 1992-ben a Lockheed-Malév vegyesvállalatként alapították, jelenleg 400 főt alkalmaznak, 2013-at 6,5 milliárd forintos árbevétel mellett 117 millió forintos veszteséggel zárták.
Mindkét cég tulajdonosa a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Az Emirates július 14-én jelentette be, hogy napi járatot indít Dubaj és Budapest között október 27-től, amelyeket 278 utas szállítására alkalmas Airbus A330-asokkal teljesítenek. A járatok Dubajból helyi idő szerint 8.20-kor indulnak és 11.35-kor érkeznek Budapestre, majd 15.05-kor indulnak vissza és 23.30-kor érkeznek.
Az Emirates a világ negyedik legnagyobb légitársasága, bázis-repülőtere az Egyesült Arab Emírségekben található Dubai International Airport. Flottája 231 repülőgépből áll, köztük 52 Airbus A380-asból, gépeikkel világszerte 143 úti célra közlekednek.
A március 31-ével zárult üzleti évben az Emirates 22,5 milliárd dolláros árbevételt ért el, az üzemelési költségek 12 százalékkal emelkedtek, de a 13 százalékkal magasabb árbevétel miatt a cég nyereséges maradt: az üzleti évre 887 millió dolláros pluszt könyveltek el, amely 43 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.