A Mount Everest alatt építene vasutat Kína

Forrás: turizmus.com

 2015. április 09. 14:40

A kelet-ázsiai országot Nepállal összekötő vasútvonal részeként a Mount Everest alatt átvezető alagutat tervez építeni Peking, később Kína egészen Indiáig hosszabbítaná meg a vonalat.

A China Daily napilap csütörtöki beszámolója szerint Peking a már létező nyugat-kínai Csinghaj-Tibet vasútvonal kiterjesztésének szánja a Nepálba vezető vonalat, melyet „Nepál kérésére" készít elő és az évtized végéig megvalósíthatónak lát.

Az újság a Kínai Műszaki Tudományos Akadémia szakértőjét, Vang Meng-sut idézi, aki szerint a kivitelezés hatalmas kihívást jelent a szakemberek számára, mivel a világ legmagasabb hegysége alatt nagyon hosszan húzódó vájatot kell kialakítani, amit nehezít, hogy a komoly szintkülönbségeket kell áthidalni. Az alagúton áthaladó, Nepál fővárosába, Katmanduba vezető szerelvények a természeti adottságok miatt legfeljebb csak 120 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak – vélte a szakember.

A Kína-Nepál vasútvonal tervét tavaly év végén a Katmanduba látogató kínai külügyminiszter, Vang Ji is megemlítette: a vonal további bővítése a Kína és India közötti, nagy jelentőségű kereskedelmi összeköttetést is szolgálhatná.