A MUISZ egyeztetést kezdeményezett a Külügyminisztériummal vízumtémában

Forrás: turizmus.com

 2015. október 26. 12:52

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége a Külügyminisztérium Konzuli és Állampolgársági Főosztályának vezetőjével folytatott megbeszélést vízumtémában.

Elsősorban három kiemelt országban, Kínában (Peking, Sanghai, Csungking), Egyiptomban és Iránban történt intézkedésekről folyt az egyeztetés. A főosztályvezető asszony tájékoztatta a MUISZ képviselőit, hogy  a pekingi nagykövetség konzuli osztályán létszámbővítéssel és a folyamatok kiszervezésével az eljárási idő jelentősen lecsökkenhet. Elmondta hasonló fejlesztést terveznek a shanghai és a csungkingi főkonzulátuson is, megerősítve az erőforrásokat a biometrikus rendszer bevezetése érdekében.

Mind a kairói, mind a teheráni konzulátuson megerősített technikai és személyi feltételekkel igyekeznek teljesíteni a megfelelő igazolásokkal és az európai programok megrendelését és kifizetését dokumentáló papírokkal rendelkező szervezők vízumigényeit. Kairóban a kapacitás növelése érdekében a minisztérium a kiszervezés lehetőségét is fontolgatja. Valószínűsíthető, hogy ez a megoldás növelni fogja a magyar konzulátusokon kiadott shengeni vízumok számát, hozzájárulva ezzel a turizmus teljesítményének és bevételeinek növeléséhez.