A MUISZ közleménye az EU-s jogszabály-módosításokkal kapcsolatosan

 2014. március 13. 12:00

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége tájékoztatja a szakmát, hogy jelenleg két területen folyik a package irányelv egyeztetése, az egyik az Európai Parlament, a másik az Európai Bizottság. Egyiknél sincs még végleges szöveg, a kettő között is vannak eltérések.

A MUISZ a package irányev tervezet véleményezésében tavaly július óta aktívan részt vesz, és az egyeztetéseknek még a végéhez sem közelít a folyamat.

Utoljára az előző héten volt ez ügyben megbeszélés. Sok kérdés nyitott még, többek között a lényeg, a package fogalma, a vagyoni biztosíték kérdése és egyéb részletszabályok. Tehát most megjelent sajtóanyagban közöltek, melyről a turizmus.com is beszámolt Komolyabb fogyasztóvédelmi szabályok a dinamikus csomagokra címmel, még semmiképpen sem tekinthetők véglegesnek.