A Párisi Passage-ban koccintottak 2022-re az Aranykulcsosok

Forrás: turizmus.com

 2022. január 11. 17:21

Egy vérbeli, jó portásra minden eddiginél nagyobb szüksége van a szállodáknak – hangzott el a Magyar Aranykulcs Egyesület évadnyitóján, január 10-én.

Az évnyitó koccintásnak helyet adó Párisi Udvar szálloda nevében Schwindt-Kiss Andrea igazgató köszöntötte a koccintáson résztvevőket, majd újévi köszöntőt mondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Flesch Tamás.

Ugyancsak köszöntötte a résztvevőket a 2021. évi borait bemutató Sződi János (Avalon Rent a Car – nem tévedés, az Avalonnak saját márkás borai is vannak), valamint az Aranykulcs Egyesület elnöke, Buday Péter – tudhattuk meg az egyesület beszámolójából.

A köszöntőkben többek között szó esett arról, hogy a Covid-19-járvány uralta helyzetben sok ház küzd munkaerőhiánnyal, s egy vérbeli, jó portásra minden korábbinál nagyobb szükség van.

Aranykulcsosok a Párisi Passage Café & Brasserie-ben

Fotó: Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete

Az aranykulcsosok nemcsak fogadáson vehettek részt, hanem háznézésen is, amelynek során megtekinthették a kifinomult ízlésű szobákat, valamint megcsodálhatták Budapest egyik legkülönlegesebb és legnagyobb lakosztályát, a Paris Rezidenciát is.

A házigazdák hangsúlyozták, hogy a 2019. májusi megnyitása óta csupán három hónap kényszerszünetet tartó szálloda kapui minden kedves érdeklődő számára nyitva állnak. A Mellow Mood cégcsoport részéről elhangzott másik, örvendetes hír volt, hogy a sokak által méltán kedvelt, a korábbi Buddha Bar szállodából ismert Baalbek libanoni étterem 2022 első negyedévében megnyitja kapuit a Belgrád rakparton.