Néhány szálloda megtéveszti a vendégeket

Forrás: MTI

 2016. április 26. 22:57

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) legfrissebb vizsgálata szerint 173, célzottan vizsgált szálláshelyből 38 megtéveszti a vendégeket, azaz besorolási szintje nem felelt meg a követelményeknek, vagy panzióként jogsértően nevezte magát szállodának.

A fogyasztóvédelem MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a hatóság a gyógyszálló vagy gyógyszálloda megnevezést alkalmazó szálláshelyeket, továbbá azokat a szállodákat vizsgálta, amelyek a hivatalos európai Hotelstars védjegyrendszertől eltérő, 1-5 csillaggal jelzett besorolást alkalmazzák. Számos hotel működik Magyarországon úgy, hogy még nem kezdeményezte a Hotelstars tanúsító védjegy elnyerését.

Az ellenőrzés kiterjedt a Hotelstars védjeggyel nem rendelkező szálláshelyeknél arra, hogy az adott csillagszámmal jelzett kategória és az ahhoz kapcsolódó, a szálláshely által nyújtott szolgáltatások együttesen alkalmasak-e a fogyasztók megtévesztésére. A gyógyszálló vagy gyógyszálloda megnevezést alkalmazóknál azt vizsgálták, hogy rendelkeznek-e az ehhez szükséges minősítéssel.

A leggyakrabban előfordult jogsértések közül az NFH kiemelte: a szálláshely a "szálloda" vagy a "hotel" megnevezést használta annak ellenére, hogy nem felelt meg a vonatkozó jogszabályban foglalt követelményeknek, vagy a szálláshely annak ellenére szállodaként hirdette magát, hogy üzemeltetője panzió üzemeltetésére kapott engedélyt.

Gyakori volt, hogy a besorolás kategória szintje - felszereltség, szolgáltatások - nem felelt meg az átlagfogyasztó által elvárt követelményeknek. Az NFH szerint az ellenőrzés alá vont szálláshelyeket üzemeltető vállalkozások többsége pozitívan fogadta az ellenőrzéseket, a feltárt jogsértések, hiányosságok mielőbbi kijavítására, megszüntetésére törekedtek.

Talán nem mindenki számára ismert, hogy a Hotelstars nemzeti védjegy rendszert hazánkban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége gondozza, nem csak tagjainak, hanem valamennyi szálláshelynek lehetőséget adva a minősítésre. A szövetség nemrégiben nagyközönségi kampányt indított a rendszer széleskörű bemutatása érdekében. Az akciósorozat célja az, hogy a belföldi szállóvendégek és szállodaüzemeltetők minél nagyobb arányban értesüljenek a védjegyrendszer nyújtotta előnyökről, továbbá az, hogy a hotelcsillagok.hu címen elindított, regisztráció nélkül kereshető minősített szállodai adatbázis segítséget nyújtson a csillagok közötti eligazodásban.