A tavalyihoz hasonló lesz az idei haltermés

Forrás: MTI

 2015. december 02. 12:48

Hasonló lesz az idei haltermés mennyisége a tavalyihoz, a tógazdák és halászok 22-23 ezer tonna halra számíthatnak, amelyből mintegy 12-13 ezer tonnát tesz ki az étkezési hal mennyisége - mondta az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Lévai Ferenc közölte: a haltermelést főként a Dunántúlon rendkívül megnehezítette az időjárás, mert a kora tavaszi csapadékos időben csúsztak a lehalászások, a nyári nagy hőség pedig a ragadozóállományt tizedelte meg.

Emellett Horvátországból nagy mennyiségű, olcsó, édesvízi halat hoztak be az országba. A szomszédos országból származó hal ára azért rendkívül alacsony, mert ott a haltenyésztéssel foglalkozó gazdaságok nemzeti forrásból jelentős támogatást kapnak, ráadásul a jobb éghajlati feltételek miatt hosszabb a tenyészidő. Emiatt Magyarországon nyáron esett a hal ára, ami nagymértékű veszteséget okozott a hazai termelőknek - mondta a vezérigazgató.
Az értékesítési, gazdálkodási nehézségek arra sarkallták a haltermelőket és az ágazati szakmai szervezeteket, hogy saját kezükbe vegyék az értékesítést.

A halászati vállalkozásoknak egyre több helyi értékesítési pontra (helyi halboltok, kis feldolgozók, piacok) van szükségük az országban, és fontos a közösségi marketing tevékenység élénkítése is - fogalmazott.

Utóbbi eredményeként  - amely egybeesik a belföldi halfogyasztást ösztönözni kívánó kormányzati szándékkal is - jön létre az idén először közvetlenül karácsony előtt az első magyarországi termelői halpiac Karácsonyi halvásár néven Budapesten. A rendezvényt a Magyar Vasúttörténeti Parkban, a Tatai úton tartják december 18-20. között.
A helyszínen nemcsak vásárolni, kóstolni és fogyasztani lehet a halat, hanem tanulni is lehet a halételkészítést. A termelők mellett halászcsárda, halbüfé és látványkonyha is működik a vásáron.

Így a vásárlók nemcsak a kereskedelmi árnál olcsóbban juthatnak hozzá a halakhoz, hanem a termelőkkel is személyesen találkozhatnak. A magyarok ugyanis az év végi ünnepek során fogyasztják el az éves halmennyiség 40 százalékát. A fejenkénti fogyasztás Magyarországon évente mintegy 4-5 kilogramm közötti, amely lényegesen alacsonyabb a 18 kilogramm körüli  uniós átlagnál.    Még mindig a ponty a legnépszerűbb hal Magyarországon, de már sokan keresik a harcsát, a csukát valamint a süllőt is, illetve a feldolgozott termékeket is.  A halárak az idén nem változnak a múlt évihez képest, egy kilogramm élő ponty ára a vásárlás helyétől függően 800-1200 forint között mozog az országban, míg ugyanezen termék feldolgozott formájáért 1200-1500 forintot kérnek - mondta Lévai Ferenc.
A vezérigazgató közölte: az Aranyponty Zrt. idei árbevétele mintegy 800 millió forint lesz,  hasonló a múlt évihez.