A technológiáról és a közösségről szól a jövő

Szerző: Horváth Ágnes

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. január 04. 14:48

Korlátlan számú pihenőnap, high-tech turistacsalogatók, hipszter úti célok, okosutazások, tovább terjedő közösségi gazdaság, új fizetési megoldások – ezek a trendek látszottak az utazási piacon 2015-ben a londoni WTM-en novemberben publikált Global Trends Reportból.

Az Euromonitor International gondozásában elkészült trendriport régiónként az alábbi megállapításokat tette.

 

Kevesebb munka, több pihenés

Érdekes trend körvonalazódik az Egyesült Államokban: a korábban szűkre szabott fizetett szabadnapokat (amelyek alsó határát törvény sem szabályozza) egyes helyeken felváltja a határozatlan számú pihenőnap. Jelenleg az amerikai cégek egy százaléka kínálja ezt a lehetőséget alkalmazottainak. Néhány cég ezen túlmenően nyaralási hozzájárulást is fizet, hogy beosztottai kipihenten térjenek vissza, vagy éppen az újonnan felvetteket munkakezdés előtt vakációzni küldi. Az Euromonitor szakemberei bíznak abban, hogy ez a trend előbb-utóbb eléri Dél-Koreát és Japánt is, ahol szintén igen kevés a rendelkezésre álló fizetett szabadság.

Ugyanakkor az US Travel Association felmérése szerint az egyesült államokbeli munkavállalók 40 százaléka nem használja ki „vakációs keretét", 13 százalékuk pedig egyáltalán nem vesz ki szabadnapot; miközben az Expedia kutatása azt mutatja: a megkérdezettek 54 százaléka úgy érzi, megfosztják a nyaralástól.

 

Digitalizálódó angol városok

Bár Londonba évi 15 millió turista érkezik, mindössze 9 százalékuk látogat el Anglia más részeibe. A vidéki nagyvárosok azonban új módszerekkel és a technológia kihasználásával igyekeznek látványosságaikra irányítani a látogatók figyelmét. A Realtime­travelguide például a közelben található nevezetességekről küld Twitter-üzeneteket, Bristolban pedig 200, az eddig leginkább kereskedelemben használt „beacont" helyeztek el a nevezetességek közelében. (A beacon technológia lényege, hogy felhasználói telefonjainak helyzetét figyelve, Bluetoothon keresztül küld üzeneteket a közelben található érdekességekről, akciókról.)

A „Smart City" kezdeményezés Milton Keynes-be vonzott új látogatókat, nem utolsósorban a vezető nélküli autók miatt, de más városok (Bristol, Cambridge, Glasgow) is beszálltak a városlakók és a turisták életét megkönnyítő, netre kötött eszközök és berendezések fejlesztésével.

 

Vonzó a hipszter

Európa a turistaérkezések szempontjából továbbra is a világ vezető régiójának számít, ám az idelátogatók a hagyományos látványosságok mellett számos alternatív nevezetességre is kíváncsiak. Az ún. hipszternegyedek – vagyis a korábban lepusztult, elhagyatott városrészek, amelyeket a beköltöző fiatal értelmiségek töltöttek meg ismét élettel – is ide tartoznak. Ezen kerületek szálláshelyeit egyelőre jellemzően az Airbnb adja, fő célcsoportjuk pedig az Y generáció, vagyis a nyolcvanas évek második fele és a kilencvenes évek gyermekei. Ebből a trendből Budapest is sokat profitálhat, a VII. kerület ugyanis többek közt a berlini Kreuzberg és a rigai Miera iela mellett a legkeresettebb hipszter úti cél. Ám amennyiben egy desztináció ilyenformán népszerűvé válik és bekerül a mainstreambe, várható, hogy az érdeklődés is más irányba terelődik – figyelmeztetnek a tanulmány készítői. Ezeket a helyszíneket mostanra a szállodafejlesztők is felfedezték maguknak, ám a célcsoport sajátosságai miatt jóval életképesebb koncepció az önálló butikhotel, mint a nemzetközi brand.

Más, népszerű úti célok a túlzsúfoltságra adnak kreatív válaszokat. Amszterdamban például az önkormányzat a külvárosokban való szállodanyitásra buzdítja a befektetőket a helyi és regionális közlekedés olcsóbbá tételével. Idegenvezetők és weboldalak – mint például a Vayabla – alternatív túraútvonalakat kínálnak, gyakran a helyi közösség bevonásával.


Okosutazások

A mobiltechnológia az utazók preferenciáinak figyelembevételével teszi az utazási élményeket gazdagabbá és élvezetesebbé. Ennek köszönhetően az egyes helyszíneken naprakész útmutatókkal lehet ellátni a turistákat, igényeiknek és ízlésüknek megfelelően. Erre jó példa a TripAdvisor Apple Watchra kifejlesztett alkalmazása, amely ebédidőben küld értesítéseket a közelben található, jó értékeléseket kapott éttermekről, következő fejlesztésként ezt majd az utazók egyéni ízlésvilágára szabja. A Google Now pedig azon dolgozik, hogy keresés nélkül is testre szabott információkkal lássa el felhasználóit, korábbi kereséseik alapján.

A mobilos utazási vásárlások 2014-ben elérték a 96 milliárd dollárt, amivel 12 százalékos részesedést szereztek a globális online turisztikai kereskedelemben, és az előrejelzések szerint 2014–2019 között évi 22 százalékos bővülésre számíthatnak.

A már említett beacon technológia is komoly fejlődési potenciállal bír, és várhatóan megnő a személyre szabott marketing jelentősége, amiben az online utazási irodák és a technológiai mamutcégek járnak élen. A nagy OTA-k, mint például az Expedia és a Booking.com már dolgozik a felhasználók preferenciáin alapuló ajánlatokon, amelyekkel növelhetik konverziós rátáikat.

 

Formálódó Perzsia brand

Egyedülálló történelmének és az ősi perzsa kultúrának köszönhetően Irán lehet rövid időn belül a közel-keleti turizmus egyik fellegvára. A folyamatosan növekvő érdeklődést a teheráni kormányzat is felismerte, és könnyített vízumszerzést ajánlott számos országnak, amelyek köre a jövőben várhatóan bővülni fog. Ezzel párhuzamosan Irán már lekerült egyes országokban a külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségek listájáról. (A magyar külügy konzuli szolgálata Irán egyes területeit a „nem javasolt", másokat a „fokozott biztonsági kockázatot jelentő" zónába sorolja – a szerk.)

Irán számos izgalmas helyszínnel és programlehetőséggel rendelkezik, a vallási kegyhelyektől kezdve 19 sípályán át a kalandtúra-útvonalakig. Gondot jelent viszont a hosszú elszigetelődéséből fakadóan elmaradott turisztikai infrastruktúra, a nemzetközi bankkártyák használhatatlansága, valamint az országon belüli erőszak megjelenésének valószínűsége.

 

Startupok Afrikában, közösségi szállás Kínában

A technológiai startupok komoly növekedést mutatnak az egész afrikai kontinensen, ami magával hozhatja az üzleti turizmus fejlődését. Ghánában például 50 ezer főnek munkát adó, szoftverfejlesztéssel foglalkozó Hope City épül, Kenyában pedig, Nairobitól 60 kilométerre Business Process Outsourcing néven IT-cégeket megcélzó beruházás készülődik, ezek megnyitásuk után minden bizonnyal szállodai és egyéb infrastrukturális fejlesztéseket is generálnak.

Míg korábban Kínában a közösségi gazdaság a külföldiekkel szembeni bizalmatlanság, illetve a saját tulajdonhoz való ragaszkodás miatt nem tudott teret hódítani, ez a trend is megfordulni látszik, és a számos kiutazó által megismert Uber vagy Airbnb is egyre népszerűbbé válik, több helyi, hasonló jellegű szolgáltatással együtt.

Indiában a banki infrastruktúra fejletlensége miatt csaknem félmilliárd ember kizárólag készpénzzel tud fizetni, ami megnehezíti az utazási foglalásokat. A kereskedelemben már elterjedt utánvétes vásárlás azonban a turisztikai szolgáltatások – főként a repülőjegyek – terén is elterjedni látszik.

 

Közös gondolkodás a luxuspiacon

A luxushotelek új generációját már nem a hagyományos módon tervezik és finanszírozzák, mindkét tevékenységbe bevonják a közönséget, amelynek ötleteire és tőkéjére egyaránt szükség van. Az Amberlair startup cég a világ minden tájáról érkező javaslatok alapján alakította ki épülő szállodája koncepcióját, és szintén közvélemény-kutatással döntött a helyszín, Olaszország mellett, a Prodigy Network pedig New Yorkban készíti elő 194 rövid és hosszú távú tartózkodásra kialakított szobával „cotel"-je nyitását. Ugyanakkor a nagy szállodaláncok is kihasználják a közös ötletelésben rejlő lehetőségeket.

 

A cikk a Turizmus Panoráma magazin decemberi számában jelent meg. Ön még nem előfizetőnk? Kattintson ide!