A Travel Channel szerint nem utaznak télen a magyarok

Forrás: turizmus.com

 2014. december 17. 16:11

A magyarok mindössze egytizede utazik el télen, főként anyagi okok tartják vissza őket. Akik megengedhetik magunknak, hogy télen is „nyaraljanak", azok többsége az aktív kikapcsolódást választja: elsősorban kirándulni, túrázni, várost nézni mennek – derült ki a Travel Channel kutatásából.

A tévécsatorna, amely szórakoztató betekintést nyújt a különböző országok kultúrájába és titkaiba, a felmérésben azt is vizsgálta, hogy hova és mennyiért utaznak ebben a hideg évszakban a magyarok.

A megkérdezetteknek csak 11%-a utazik valahova telente, most télen egy kicsivel még kevesebben: 9% tervez kiruccanást február végéig.  (Összehasonlításként: a britek egyötödének már konkrét úti tervei vannak erre a télre, további 23% pedig fontolgatja.) Akik általában otthon telelnek, azok kétharmada úgy nyilatkozott, hogy azért nem utazik el, mert nem engedheti meg magának.

 

A mostani télen azonban a túlterheltség is nagy szerepet játszik: a válaszadók egyharmada szintén az anyagi okokat jelölte meg akadályként, de ugyanennyien hivatkoztak arra is, hogy ezen a télen nincs idejük elutazni sehova. Van azonban egy szűk réteg (az utazók 11%-a), akik két utat is beiktatnak.

Ugyanannyian (36%) választják az olcsóbb, 50 és 100 ezer forint közötti utakat, mint a kissé drágábbakat (100-200 ezer között), 200 ezren felül alig néhányan költenek– ez az idősebb, 50 feletti korosztály egy szűk rétegére jellemző.

A legtöbben nem is mennek messzire: 59% belföldönutazik, 42% a szomszédos országokba látogat el, a dél-és nyugat-európai, illetve távolabbi úticélok igen ritkák – áll a Travel Channel felmérésében.A belföldi út a fiatalabbak (19-39 évesek) körében népszerűbb, ebben a korosztályban 10%-kal többenutaznak Magyarországon belül, mint külföldre.

 

A télen utazók fele kirándulni, túrázni indul, másodikként (40%) a városnézés szerepel az utazás céljaként, és kissé mögötte (39%) következik csak a síelés, snowboardozás. Arelaxáció, illetve wellness célú utakat ennél körülbelül 10%-kal kevesebben választják – a magyarok tehát az aktív kikapcsolódást részesítik előnyben.A síelők háromnegyede a külföldi sípályákat választja. Ausztria, majd Szlovákia a legnépszerűbb hely, a harmadik csak Magyarország – utóbbi inkább a fiatalabbak (19-39 évesek) körében közkedvelt.

Ezen a télenlegtöbben a két ünnep között utaznak, és a válaszadók kétharmada családjával teszi ezt. Az elutazók 21 %-a megy barátokkal, utazásuk célja főként a külföldön töltött szilveszter.

A Travel Channel ajánlja

TOP5 hely síeléshez:

1. Schladming- Dachstein (Ausztria)

232 km-nyi sípálya, 98 felvonóval és téli-nyári szánkópályával, az itt megrendezett sí-világ­bajnokságnak köszönhetően kiváló pályarendszert kínál.

2. Ischgl, Silvretta Arena (Ausztria)

241 km-nyi pálya, 44 felvonóval, éjszakai síelési lehetőséggel, 7 km-es szánkópályával.

3. Kubinska Hola (Szlovákia)

14 km-nyi sípálya – ebből 10 km piros pálya. 10 km-nyi sífutópálya, a mélyhó-sízést kedvelőknek pedig remek terepek a fenyőfák között.

4. Donovaly (Szlovákia)

Budapestről 3 óra autózással elérhető, 11 km-nyi sípálya, 16 felvonóval. Minden évben szánhúzóverseny.

5. Kranjska Gora (Szlovénia)

21 pálya, 19 felvonóval. Elsősorban kezdőknek ajánlható, mert a pályák legtöbbje lankás.

 

TOP5 karácsonyi vásár

1. Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár

Kulináris élmények, kulturális események, zsűrizett kézműves portékák, körhinta. Forralt bor és kürtöskalács.

2. Bécsi Karácsonyi Vásárok - Wiener Adventzauber, Altwiener Christkindlmarkt

Csokoládék, egyedi kerámiák, üvegdíszeket. Fehér kolbászkák, puncs, forró csokival. A közeli Városháza előtt kacskaringós ösvényekkel tarkított jégpálya.

3. Müncheni Karácsonyi Vásár

Házi mézek, fajátékok.Krampuszfutás: 12 ördögfióka ront a vásárfia után kutatók közé.

4. Prágai Karácsonyi Vásár

Helyi sörök, becherovka. Vásárfia: A Gólem miniatűr másolatai és Švejk ajándéktárgyak, Šbejbl és Hurvinek bábok.

5. Krakkói Karácsonyi Vásár

Helyi barna sör, vagy a világos – egy kanál málnaszörppel feldobva, házi készítésű sajtok.

 

TOP5 magyarországi téli kiruccanás:

1. Karácsonyi Halnapok, Debrecen – december 20.-21.

A Kossuth téren halételek kóstolója és vására, kulturális ünnepi programokkal és betlehemes játékkal.

2. Advent Győrben - 14. Téli Fesztivál - december 23-ig.

A Széchenyi téren hatalmas karácsonyfa, betlehem és rénszarvasszán. Ünnepi fényjáték. Kézművesek, népművészeti termékek, széles ételkínálat.

3. Karácsonyi Ünnepi Hetek 2014, Szeged – december 23-ig.

Forralt bor, kürtöskalács, édességek, sült gesztenye, mese-előadások a gyereknek. Jégvarázs Fesztivál: jégszobrász-show, hóesés-szimulátor, jégből készült poharakból kóstolhatunk pálinkákat, sört.

4. Téli Boros-Toros, Markaz - december 29.

Disznóvágás, pásztorjáték, néptánc, máglyagyújtás. Egész nap forralt bor, tea, puncs, kirakodó kézműves vásár.

Miskolci Kocsonya Farsang -2015. február 5-8.

Koncertek öt színpadon, kézműves és gasztronómiai vásár – fókuszban a kocsonya -, őstermelői piac, népművészeti vásár.

A kutatást a TÁRKI végezte a Travel Channel megbízásából 2014 novemberében. A minta nagysága 1006 fő. A minta a népszámlálási adatok alapján reprezentatív a magyar populációra.