A turizmusban látja a válságból való kiutat az EU

Forrás: Kossuth Rádió

 2013. augusztus 20. 12:53

Az idegenforgalom fellendítésével próbálná gyorsítani a válság leküzdését az Európai Unió.

A legújabb kezdeményezés szerint a tagállamoknak közös stratégiát kellene kidolgozniuk arra, hogy minél több turistát vonzzanak. A cél a munkahelyteremtés és a kereskedelmi bevételek növelése – fogalmaz hírében a Kossuth Rádió.

Az Európai Bizottság biztosa, Antino Tajani megállapodott a 28 tagállam turisztikai miniszterével arról, hogy a szektort fejleszteni kell, és ehhez külön stratégiát is kidolgoznak Brüsszelben. Az idegenforgalom jelenleg az uniós GDP 10 százalékát adja és mintegy 2 millió cég, illetve 10 millió ember megélhetését biztosítja – írják.

Az új közösségi turisztikai politika még több munkahely létesítését szolgálná. A cél az, hogy a jelenleg évente Európába érkező 380 milliós turistalétszámot tovább növeljék, elsősorban az orosz, a kínai és az indiai beutazókkal. Biztató jel, hogy nagyobb visszaesés után az idén jó idegenforgalmi szezon ígérkezik a déli válságállamokban, például Görögországban, Cipruson, Spanyolországban.

A másik fontos cél, hogy a válság közepette rávegyék az európai polgárokat: a távoli, egzotikus célpontok helyett járják be inkább az unió kevésbé ismert tájait. A készülő stratégiának ez a része előnyös lehet a közösség keleti tagállamainak, így Magyarországnak is.

Brüsszel emellett sürgeti a turizmussal összefüggő közösségi környezet- és fogyasztóvédelmi rendszabályok hathatós alkalmazását.