A vendéglátás a legkockázatosabb szektor

Forrás: MTI

 2015. április 16. 12:09

A vendéglátás már stabilan átvette az építőipar helyét a legkockázatosabb iparágak hazai listáján a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint.

A legkockázatosabb iparágnak évek óta az építőipar számított Magyarországon. Tavaly az első negyedévben előzte meg a vendéglátás, ami azóta is tartja vezető helyét a legnagyobb bedőlési arányú szektorok listáján – áll a cég összefoglalójában.

A Bisnode Bedőlési Index mértéke – a felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított, 12 hónapra vonatkozó aránya – mutatószám a cégek fizetésképtelenségének megállapítására, illetve az egyes szektorok teljesítményének összehasonlítására, mivel ez tisztán a hitelezőknek való tartozások miatti fizetésképtelenség jelzésére szolgál – közölte a cégminősítő, amely negyedévente közzéteszi a szektorok bedőlési arányait tartalmazó listáját.

A közlemény szerint a gépjármű-kereskedelem és a kiskereskedelem pozíciója sokat romlott az elmúlt időszakban, míg a nagykereskedelem és az élelmiszergyártás javított az előző évhez képest. A legkisebb bedőlési aránnyal rendelkező iparágak listáján az egészségügy és az oktatás régóta az élén áll.

Megyei szinten Szabolcs-Szatmár-Beregben dől be a legtöbb vállalkozás, Heves megye a második, a harmadik pedig a főváros, ahol szintén magas a cégek fizetésképtelenné válásának valószínűsége. Az adatok szerint Komárom-Esztergom és Pest megyében a legjobb a helyzet, ezeken a területen a legkisebb a felszámolás vagy csődeljárás alá kerülő cégek aránya.