Telefoneldobó versenyt hirdet a sárvári fürdő

 2014. június 07. 10:02

Országos telefoneldobó versenyt hirdet a Sárvári Gyógy és Wellnessfürdő. Az abszurd versennyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy egyre nagyobb függőséget okoz a mobilok világa.

Kutatások szerint az üzletemberek 43 százaléka nyáron azért sem tudja kipihenni magát, mert napi egy-három óra munkát igyekszik beszúrni a nyaralás programjai közé.  Egy másik felmérés szerint: az emberek több mint  harmada viszi el az útra laptopját. A kikapcsolni képtelenek 17 százaléka súlyos munkamániás: a nyaralás alatt is naponta több órát dolgoznak. A sárvári telefoneldobó versennyel erre a megdöbbentő tényre szeretnénk felhívni a figyelmet!

Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy és Wellnessfürdő igazgatója szerint a számítógép, internet, és mobil telefonok korában sokkal nehezebb hátrahagyni egy időre a megszokott életünket, mint ezek nélkül korábban volt. Sokan már azt is elfelejtették, hogyan kapcsoljanak ki. A stressz oldásra kiválóak a magyar gyógyvizek. De mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat.

A szakember szerint nem a modern technológiával van a baj, hanem azzal, hogy hagyjuk magunkon eluralkodni a függőséget. Mindezen leginkább az segít, ha tudatosan használjuk eszközeinket. Ennek első terepe lehet mondjuk a nyaralás. Okos telefonunk segítségével rengeteg információhoz juthatunk a  nyaralás helyszínéről. Az applikációk segítségével tartalmasabbá tehetjük azt a néhány napot, amit pihenéssel töltünk. Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy mikor kell kikapcsolni a gépet, hogy mi magunk is kikapcsolódhassunk - mondta.

Mindezekhez az igazgató hozzátette, nem Sárváron találták fel ezt a „sportágat": a finnországi mobiltelefon-hajító bajnokság minden évben nagy tömegeket vonz egy hasonló esemény. Ide oroszok, németek, amerikaiak, hollandok és osztrákok is elzarándokolnak, hogy lássák az eseményt. Az eddig legmesszebbre dobott telefon közel 90 métert repült a levegőben.