Adventi forgatag Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2015. október 28. 13:43

Budapest Belvárosában idén is három adventi rendezvény teszi ünnepélyessé a várakozás időszakát.

A Vörösmarty téren a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár, a Szent István téren pedig az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvénysorozat várja a karácsonyi készülődőket.

 

Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár

Kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorral, gyermekfoglalkozásokkal várja a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a látogatókat 2015. november 13. és 2016. január 6. között a Vörösmarty téren.

Magas minőségű termékekkel, színvonalas kulturális- és gyerekprogramokkal készül az Európa 10 legszebb adventi vására között jegyzett forgatag a főváros egyik legszebb terén.

Az évente 3-400 ezer turistát vonzó esemény az utóbbi években számos átalakuláson ment keresztül azért, hogy a külföldi és magyar vendégeknek, valamint a városlakóknak egyaránt minőségi kikapcsolódást, valódi karácsonyi élményt kínáljon.

Már hagyománynak számít, hogy szakmai zsűri választja ki azokat a legmagasabb minőségű termékeket, amelyeket bemutathatnak és árusíthatnak a rendezvényen, legyen szó akár kézműves termékekről, ajándéktárgyakról, akár trendi és kifinomult gasztronómiai különlegességekről.

A gasztronómia hódolóinak egy 1200 négyzetméteres teraszon kínálják ételválasztékukat a melegkonyhák, a szervezők idén is felépítik a finomságok teraszát. A hagyományos ételeken túl olyan különlegességeket is megkóstolhatnak a látogatók, mint az aszalt szilvás gulyásleves, a csicsókatócsni, a tépett malacburger, a HUN-DOG, a bárányszendvics sültpaprika-krémmel, a kacsazsírban pirított sütőtök csípős tökmaggal és a lúdmáj kolbász.

Az idén a kürtöskalács, a lepény, a sült gesztenye mellett egyéb ínycsiklandó újdonságokkal is bővül majd a kínálat. A kézműves édességeket kedvelők sem fognak csalódni, mert a kis manufaktúrákban készülő csokoládén és marcipánon kívül flódni, bejgli, rétes, és mézescsók is kapható lesz a forgatagban.

A vásár ideje alatt a látogatókat csaknem kétszáz nívós program várja. A színpadon népzenei, jazz, crossover, alternatív, blues, soul koncertek váltják egymást, hétköznaponként 17-20 óráig, hétvégén pedig 16-20 óra között.

A gyerekeket hétvégenként 11-16 óra között bábszínházzal és zenés-táncos előadásokkal várják a színpadon, a kézműves játszóházban pedig óvodás és iskolás csoportoknak, illetve a térre látogató családoknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. December 4-ig péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznap délelőtt és délután is várják a gyerekeket, akik a gyertyaöntés, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit sajátíthatják el a fűtött faházban.

Újdonság lesz a vásárban az ASAPA alkotócsoport által felállított „Malacok húzta szánkókaraván" játszótér, ami egy szánkótalpas mozdonyból és három kapcsolódó kocsiból áll. A vagonokban a vezetőfülkén túl lesz ökotelefon, golyógurító pálya, 3 dimenzióban mozgatható központi periszkóp, interaktív öko tv, kincskereső játék, etethető „muki" szobrok, beépített hangkeltő eszközök, továbbá különféle nyitható ajtócskák, reteszek, zárak, azaz minden, amit a gyerekkezek kedvelnek.

A vásárban számos egyéb programmal is megidézik advent szellemét: ünnepélyes szertartás keretében gyújtanak gyertyát az óriás koszorún vasárnap délutánonként 16 órától, angyali kórus kísérettel. A nyitott műhelyben pedig, egy a helyszínre kitelepített hagyományos kovácsműhelyben a kovácsmesterség titkaiba avatják be a látogatókat.

A hagyományokhoz híven, a 6 héten át tartó kézműves vásárra 12 karitatív szervezetet is meginvitáltak a szervezők. Hetente két segélyszervezet mutatkozik majd be és gyűjthet adományokat. (Felkért intézmények: Magyar Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Baptista Szeretetszolgálat, Zonta Club Budapest City Közhasznú Egyesület, Katolikus Karitász, Magyarországi Evangélikus Egyház (Gyülekezeti és Missziói Osztály), Magyar Vöröskereszt, Rotary Club Budapest, Oltalom Karitatív Egyesület, Vizsolyi Biblianyomató Műhely, "Összefogás a Magyar Családokért, Országos Egyesület", Magyar Ökumenikus Segélyszervezet).

Bővebb információ: www.budapestkaracsony.hu

 

Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár

A 2015. november 21-től 2016. január 3-áig tartó rendezvényt idén harmadik alkalommal szervezi meg a Szabad Tér Színház a fővárosi önkormányzat megbízásából a Városháza parkban, amely erre az időszakra Budapest fényligetévé változik. A fesztivál kuriózumának számítanak a látványos köztéri installációk: az óriási adventi koszorú, a gyerekek által díszített fenyőfák és Budapest legnagyobb karácsonyfája.

A Városháza parki karácsonyi vásárban a legjobb hazai kézműves portékák mellett idén a hagyományos falusi gasztronómia mutatkozik be, igazi látványkonyhával, muzsikusokkal. A minőségi termékeken és finom falatokon túl a szervezők számos ingyenesen látogatható programot kínálnak a családoknak, hogy még tartalmasabbá tegyék az ünnepvárás időszakát.

A szervezők a tér központi részén felállított fűtött Üvegházban a hét minden napjára hirdetnek programot, ahol immár hagyományosan bemutatkoznak a város legjobb művészei, együttesei és tehetséges fiataljai. Hétköznap esténként amatőr hagyományőrző csoportok, kórusok, színjátszók, zeneiskolák növendékei mutatják be karácsonyi műsoraikat, a négy adventi hétvégén pedig egész napos rendezvényeket szerveznek. Péntek, szombat és vasárnap bábszínházi előadásokkal, mesékkel, gyerekkoncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, betlehemes játékkal várják a gyerekeket, és könyvbemutatókkal, közönségtalálkozókkal és koncertekkel a felnőtteket. 2015-ben fiatal együttesek mutatkoznak be, nemcsak jazz, komolyzene, világzene, hanem populárisabb, pop és crossover műfajokban is, de lesz kortárs irodalom zenével programsorozat is. Idén is megérkezik majd a Mikulás, és minden vasárnap ünnepélyes keretek között meggyújtanak egy gyertyát a város legnagyobb adventi koszorúján.

A családias hangulatú rendezvény 2015-ben is több jótékonysági gyűjtést szervez a rászoruló családok részére. Idén a gyerekek a gyerekekért címszóval olyan programokat is szerveznek, amelyeken gyerekcsoportok adnak ajándékba műsort és más adományokat hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeknek.

Bővebb információ: www.adventbudapest.hu

 

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény 2015. november 27-től 2016. január 2-áig tart nyitva a Szent István téren.

Esténként 3D-s karácsonyi fényfestés borítja be a Bazilika monumentális homlokzatát. Idén először a Zrínyi utca teljes egészében forró és illatos ínyencségek sorakoznak fel. A gyerekeket pedig idén is 200 négyzetméteres korcsolyapályával és hétvégeken korcsolya oktatással várják a szervezők.

Sötétedés után fél óránként kelnek életre a 37X28 méteres homlokzaton a színpompás, karácsonyi ihletésű rövidfilmek, a tér és a belváros ünnepi fényei varázslatos hátteret adnak egy téli sétához. Változatos programokkal, jótékonysági napokkal várják a családokat, baráti társaságokat. A Magyar Ökumenikus segélyszervezet a vásárban berendezett „szeretet.éhség" sütödéjében az önkéntesek a látogatókkal és a szervezetet segítő meglepetés vendégekkel közösen készítik a mézeskalács szíveket, amelyekkel az adományozóknak mondanak köszönetet.

A Bazilika előtti vásár mesés hangulatú faházai között számtalan előzetesen zsűrizett, kézzel készített és igényesen kivitelezett ajándék között válogathatnak a térre érkezők, de az Adventi Ünnep a Bazilikánál legalább ilyen széles kínálatot nyújt a gourmet vendégeknek is.  A Szent István tér és környéke egész évben vonzza a látogatókat, a téli szezon indulásával pedig nemcsak a vásár kiállítói, de a tér és a környék bár- és italkultúrájának meghatározó szereplői is izgalmas újdonságokkal várják a vendégeket.

A tér mesebeli hangulatú faházai mellett a Bajcsy Zsilinszky utat és a Hercegprímás utcát összekötő szakaszon is kézműves kiállítók sorakoznak majd, a karácsonyi vásár emellett a Zrínyi utca felé is terjeszkedik. A Sas utcától a Széchenyi térig a legmenőbb hazai food truckek és street food kiállítók sorakoznak majd fel, többek között a ZingBurger, a KolBice, a BudDog, a Paneer, a MexKitchen, a Balkán Grill, a Beffaló Bill, a DiVino és a Korhely. A több mint harminc utcai étkezésre komponált kiállító palacsintával, grill szendvicsekkel, levesező bárral, újhullámos lepénnyel és lángossal, pljeskavicával, olasz édességekkel és sós finomságokkal kényeztetik majd a környező irodaházak megunt heti menüire szokott dolgozóit és azokat, akik az adventi időszak legnagyobb street food őrületét szeretnék szemügyre venni. Január 1-jén pedig a szervezők Lencse Nappal szeretnék megkoronázni a 35 napon át tartó vásárt az újév alkalmából.