Ahol a tapéta is kolbászból van

Forrás: turizmus.com

 2019. június 26. 09:57

Lehet rajta vitatkozni, mennyire ízléses vagy sem, hogy az egyik németországi szálloda szinte minden motívuma, sarka, szobája, étlapja a kolbászra utal. Mindenesetre a világsajtó szinte körülrajongta az ötletet.

A német helyi sajtó után a londoni újságok, majd más szakfolyóiratok – elsősorban a gasztronómiával foglalkozók – haraptak rá az újdonságra.

Azon nem lepődött meg senki, hogy egy hentes ötlete nyomán született meg a koncepció: egy rittersbachi hotel minden szeglete erre a hagyományos német húsféleségre, a wurstra, azaz kolbászra utal, a tapétától az ágyneműig és a fagylaltig. Vegánoknak persze nem ajánlják az utazási oldalak a helyet, viszont még mindig világszerte milliókat vonz egy-egy finom húsétel, de még a kolbászkészítés technikája is.

Mert közben a kézműves étel és ital előállítása is reneszánszát éli, tehát a Wursthotel bizton számíthat érdeklődésre, amint ezt az első hónapok vendégstatisztikái is bizonyítják.

Bár egyes dizájnerek szerint, kolbászból is megárt a sok: a klasszikus német húsételt utánzó szappanok és párnák láttán még azok is megdöbbennek, akiknek a „disznóságokat” felmutató tapétát megpillantva a szemük se rebbent.

A hotelszoba minden szeglete a hagyományos német húsféleségre, a wurstra, azaz kolbászra utal

Fotó: umdiewurst.de

Claus Böbel, a mára világhírűvé lett hentes mindenesetre jól számított: sokan érdeklődnek a húsos programok iránt, beleértve a piaci sétákat, vásárlással egybekötve, vagy éppen a kolbász, és más húsfélék elkészítését oktató kurzusokat.

A hét szoba mindegyike kolbász tematikájú. A rendezvénytermek sem szoktak üresen állni, többnyire a témába vágó meetingeket gyakran tartanak itt.

Arról nem szól a fáma, hogy böjt idején milyen az üzletmenet: de bizonyára akkor is akad dolga az alkalmazottaknak – talán éppen a húsvéti sonkák érlelésével foglalatoskodnak.

 

Kapcsolódó cikkek