Air France: közvetlen járat indul Párizs és Vancouver között

Forrás: turizmus.com

 2015. március 31. 16:29

Az Air France utasai heti öt alkalommal, átszállás nélkül repülhetnek a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről a kanadai Vancouverbe. Az öt járat egyikén bemutatkozik az új Best&Beyond kabin is.

Március 29-től átszállás nélkül lesz elérhető Vancouver városa a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről. A heti öt járaton a 309 férőhelyes (35 Business, 24 Premium Economy és 250 Economy ülés) Boeing 777-200-as típusú repülőgépek fognak közlekedni. Júliustól pedig az öt járat egyikét egy új Best&Beyond kabinnal felszerelt repülőgép működteti majd.

„Tengertől tengerig” Kanada nemzeti mottója. Az új vancouveri szolgáltatás bevezetésével az Air France átveszi ezt a mottót : Toronto és Montréal, a két keleti bázis után az Air France most Kanada nyugati térségét célozza meg, kiegészítve a KLM kínálatát. Folyamatosan törekszünk a francia kiválóság és életmód megjelenítésére, így rendkívül büszkék vagyunk, hogy az Air France legjobb szolgáltatásait és termékeit kínálhatjuk a kanadai és francia utasainknak.” –fogalmazott Patrick Alexandre, az Air France-KLM kereskedelmi osztályának ügyvezető alelnöke.

„Üdvözlünk Air France! A Brit Columbiában élők régi kívánsága egy direkt járat Párizsba, ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy repterünkön köszönthetjük a francia légitársaságot” - nyilatkozta Craig Richmond, a vancouveri repülőtéri hatóság elnök-vezérigazgatója. Hozzátette : „Az új szolgáltatás tovább erősíti az üzleti, turisztikai és kereskedelmi kapcsolatokat Európával.”

Air France-KLM: széleskörű járatkínálat Európa és Kanada között

A KLM Holland Királyi Légitársaság is új szolgáltatást vezet be az amszterdami Schiphol repülőtér és Edmonton között 2015-ben. Jelenleg a KLM öt célállomást szolgál ki Kanadában :

  • Amszterdam – Toronto: heti 14 járat
  • Amszterdam – Vancouver: heti 7 járat
  • Amszterdam – Montréal: heti 7 járat
  • Amszterdam – Calgary: heti 7 járat
  • Amszterdam – Edmonton: új szolgáltatás 2015-től

Air France járatok Kanadába:

  • Párizs – Montréal: heti 21 járat
  • Párizs – Toronto: heti 7 járat
  • Párizs – Vancouver: heti 5 járat

A nyári szezonban az új vancouveri és edmontoni desztinációkkal együtt az Air France-KLM kínálja majd a legtöbb járatot Európa és Nyugat-Kanada között.

A transzatlanti járatokat tekintve az Air France-KLM az új Edmontoni vonallal együtt már heti 78 járatot működtet Európa és Kanada között a Delta és Alitalia légitársaságokkal közösen.

Az Air France-KLM és a kanadai WestJet légitársaság együttműködési megállapodása lehetővé teszi, hogy az ügyfelek öt kanadai városból könnyedén jussanak el új célállomásokra, többek között 20 új észak-amerikai desztinációra.