Aktuális témák az MSZÉSZ Keleti régiójának ülésén

Forrás: turizmus.com

 2016. április 06. 17:44

Közel 70 fővel – 24 szálloda 36 képviselőjével, 24 társult tag és 8 előadó részvételével – zajlott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Keleti régiójának ülése április 5-én Debrecenben, a Hotel Lycium–Kölcsey Központban.

A szállodák beszámolói alapján az év első hónapjában mindenütt növekedés volt tapasztalható a szállodai mutatókban az előző évhez képest, többen 10 százalék körüli, néhányan 15 százalékos emelkedést értek el, és általában pozitívak az előrejelzések az év további időszakára is.

Szerdi Zsuzsanna, a házigazda Hotel Lycium szállodaigazgatója, a Keleti régió vezetője 15 pontban ismertette azokat a felvetéseket, javaslatokat, melyeket a tagszállodák fogalmaztak meg a régióvezető és helyetteseinek „régiójáró" látogatásai alkalmával. Elmondta azt is, milyen kezdeményezéseket indítottak el a javaslatokkal kapcsolatban, hová továbbították a felvetéseket, és ahol már tudott, eredményekről is beszámolt. Többek között olyan kérdések kerültek szóba, mint a mindenkit sújtó munkaerő-probléma, a Hotelstars-minősítés kérdései, a lakáskiadás jelenségének megjelenése a régióban, a gyakornoki programok, a végzett szakemberek és a szállodák összekapcsolása.

Az MSZÉSZ részéről Lukács Attila szakmai titkár ismertette a régió statisztikai adatait, elemezte a 2016-os év kilátásait, valamint beszámolt az aktuális lobbitémákról és az aktuális szervezeti ügyekről

Hevessy Gábor, a debreceni Aquaticum Termál és Wellness Hotel igazgatója bemutatta önálló útkeresésüket az értékesítés területén. Rendkívül érdekes tapasztalatokat nyújtott az a rendszer, amelyet saját szállodájukra fejlesztettek ki, mert kiváló példa arra, hogyan lehet alkalmazni a gyakorlatban a bevételmenedzsment elméleti alapjait, és milyen eredményeket hozhat ez a szállodának.

 

Nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők Könnyid László MSZÉSZ-alelnök, a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgatójának beszámolóját arról, milyen területeken és módon működnek együtt a hévízi szállodák.

Ezután mindenki örömmel fogadta Kelecsényi Ágnes, a Turizmus Kft. marketingigazgatójának tájékoztatóját az áprilisban induló Hotelstars szemléletformáló és edukációs kampányról. Ez az, amit a szakma már régóta nagyon várt – és várja a folytatást is.

Az ebédszünet után néhány szakhatóság – az ÁNTSZ, a Tűzoltóság, a NAV adózási, valamint vám és jövedéki szakterületének – egy-egy képviselője tartott beszámolót az aktuális témákról, ellenőrzési irányelvekről és az ellenőrzések során tapasztalt hiányosságokról.

Végül Krompaszky Gábor szaktanácsadó közreműködésével a minőségi üzemeltetés kérdéseit járhatták körbe a résztvevők. Nagy tanulságokkal szolgáltak a bemutatott mystery shopping eredmények. Ennek kapcsán szóba kerültek a minőségi díjak, több régiós tagszálloda is beszámolt az ezekkel kapcsolatos tapasztalatairól.