Alaposan megvágnák a cégek a cafeteriát

Forrás: hvg.hu

 2014. október 27. 16:56

A cafeteriatrend.hu weboldal egy nem reprezentatív felmérés keretében 217 munkáltatót kérdezett meg, hogy miként reagálnának, ha a cafeteria jelenlegi 35,7 százalékos közterhe 51,17 százalékra növekedne – írta a hvg.hu.

A válaszadó munkáltatók 42,4 százaléka nyilatkozott úgy október végén, hogy az emelkedő közterhek hatására is biztosítana jövőre ilyen juttatást a munkatársainak, de a közterhek növekedésével csökkentené a dolgozóknak adott juttatások értékét. Így a munkáltató ugyanannyi pénzt fordítana erre 2015-ben is, de a dolgozók kisebb nettó keretet vehetnének igénybe. A különbözet fedezné a szükséges többlet adóforintokat. Mivel dominánsan a nagyobb létszámú cégek választanák ezt az utat, így az érintett munkavállalók 72,3 százalékánál valósulna meg ez a forgatókönyv – olvasható a portálon.

A válaszadók 18,4 százaléka, akik az érintett munkavállalók 14,9 százalékát foglalkoztatják, a cafeteriára fordított költségkeretet jövőre számfejtett bérként fizetné ki a dolgozóinak. Ebben az esetben mintegy 30 százalékkal csökkenne a munkavállalók által igénybe vehető plusz juttatások nettó értéke – érzékelteti az adókedvezmények nélküli különbséget Fata László cafeteria szakértő.

A megkérdezett cégek 24 százaléka nem biztosítana a jövőben ilyen juttatást, és nem is pótolná ennek kiesését semmilyen formában. Mivel ezt a választ jellemzően kisebb cégek adták, így erre a megoldásra az érintett dolgozói kör 6,8 százaléka számíthatna. A munkáltatók 6,9 százaléka osztozna a munkavállalóival a közterheken. Náluk a felmérésbe bevont dolgozói létszám 4,8 százaléka dolgozik.

A felmérést összesítve a munkáltatói válaszok alapján az érintett munkavállalók béren kívüli juttatások formájában kapott nettó kerete 19,2 százalékkal csökkenne 2015-re a közterhek emelkedésének következtében.

hvg.hu