Aludj, fürödj, hangolódj Mórahalmon!

Forrás: turizmus.com

 2016. június 12. 11:59

Mórahalom Városi Önkormányzat a helyi Turisztikai Egyesülettel és a TDM szervezettel együtt kialakított kampány keretében a TDM szervezet magánszálláshely-tagjai számára 500 forintos fürdőjegyeket biztosít, melyeket a vendégházak a kijelölt időszakban szállóvendégeik rendelkezésére bocsáthatnak.

Ezek alapján a nyári elő- és az őszi utószezonban, az akcióban részt vevő vendégházak szállóvendégei mindössze 500 Ft-ért vehetik igénybe a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szolgáltatásait.

Aki nyaralását az iskolai nyári szünet elejére tervezi, még kihasználhatja a fenti kedvezményt, hiszen egész júniusban igénybe vehető az 500 Ft-os fürdőjegy lehetősége.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő árpolitikája évek óta változatlan: egyetlen belépőjegy megvásárlásával a fürdő valamennyi üzemelő medencéje, szaunája, csúszdája, valamint az összes élményelem korlátozás nélkül igénybe vehető.

Az 500 Ft-os belépőjegy a hétvégi kiemelt időszakokra, a kiemelt árú jegyek esetében is lehetőséget ad a kedvezmény érvényesítésére, azaz a vendégek hétköznapokon és hétvégén egységesen 500 Ft-os jegyáron vehetik igénybe a fürdő minden szolgáltatását.

A kedvezményes fürdőjegy lehetősége a nyári hónapok végeztével szeptember 1 és november 30-a között ismét életbe lép majd, mint az utószezonhoz kapcsolódó kedvezmény.

(X)