Alvásbarát szállodákat keresnek Magyarországon

 2012. május 21. 20:28

Keresik az alvásbarát szállodákat Magyarországon: egy nemzetközi program magyar projektjéhez olyan szálláshelyek csatlakozhatnak, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a megfelelő alváskörülmények kialakítására.
A program célja a megfelelő alváskörülményeket kialakító intézmények ismertségének növelése.

A magyarországi Alvásbarát Hotel Program minősítési követelményeit rangos szakmai bizottság dolgozta ki és értékeli. A testület tagja többek közt Halmy László, az MTA doktora, Félegyházy Zsolt orvos-igazgató a Budapesti Alvásközpont részéről, Niklai Ákos közgazdász, az Európai Szállodák, Éttermek, Kávéházak Szövetsége vezetőségi tagja, Kiss Róbert Richard szállodai szakértő, valamint G. Németh György igazgató, az Alvásbarát Hotel Program igazgatója.
A program szakmai koordinátora a Benyovszky Orvosi Központ alvásdiagnosztikai és alvásterápiás laboratóriuma - közölte az MTI-vel G. Németh György.
A Sleepfriendly Hotel nevű nemzetközi program magyarországi projektjének indulását az alvástudomány legjelentősebb nemzetközi szervezeteként jellemzett World Association of Sleep Medicine is üdvözölte.
A magyarországi Alvásbarát Hotel Program orvosi, szakmai vonatkozásai, hírei folyamatosan több mint száz országba jutnak el, erősítve a program célját: a megfelelő alváskörülményeket kialakító intézmények ismertségének növelését.