Tisztújító aranykulcsos közgyűlés a Corinthiában

Forrás: turizmus.com

 2019. január 24. 13:23

A Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete január 23-án megtartotta ez évi esedékes közgyűlését a Corinthia Szállodában, ahol elnököt és elnökséget is választottak.

Az eseményen Matti Niepenberg (director of rooms, Corinthia Hotel Budapest) üdvözölte a szálloda képviseletében a megjelenteket. Ezután a tagok elfogadták Pánczél Anikó leköszönő pénztáros beszámolóját. Mint kiderült, az egyesület rendkívül jó évet zárt. Az elnökség ajándékkal köszönte meg a szakmából távozó Anikó sokévi munkáját.

Elnöki beszámolójában Buday Péter (Four Seasons Hotel Gresham Palace) kitért a pozitív pénzügyi mérlegre, melyet az egyik fő eredményként értékelt, hiszen az lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben többet tudjanak visszaadni a tagoknak. Már az idén is több rendezvényt önerőből, külső segítség nélkül valósítottak meg, és ez az idei évben is így lesz. A tagok az elnöki beszámolót is egyöntetűen elfogadták. Ezután a tagok elfogadták az új Alapszabályt.

Ezek után a megbeszélés arról szólt, hogy az egyesület pályázzon-e a 2020-as Páneurópai Kongresszus szervezésére. Az előterjesztés elfogadásra került, így a következő elnökség feladata lesz egy tervezetet készíteni a megvalósításra.

Elfogadásra került az is, hogy az egyesület 2020-ban Ungár Tamást jelöli a nemzetközi tiszteletbeli tagságra. Ungár Tamás 10 éven keresztül volt a Magyar Aranykulcs elnöke, az idei évtől pártoló tagként folytatja, hiszen új munkaköre már nem concierge, hanem front office manager.

Ezután az új tagok felvétele következett. Próbaidős tagnak Fabula Balázst (Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest) fogadta soraiba a szervezet. Akik pedig a próbaidő lejártával megkapták az aktív tagsági státuszt: Baranyai Ákos - The Ritz-Carlton, Budapest, Bata Szilvia - Aria Hotel Budapest, Bokros Áron - New York Palace Budapest, Ficsúr Tibor - Hotel Benczúr, Kovács Krisztián - The Ritz-Carlton, Budapest, Stab-Szabó Emese - Radisson Blu Béke Hotel, Tornóczi Júlia - Budapest Marriott Hotel, Molnár Bence - Hotel Palazzo Zichy (A 2018-as Portásverseny nyerteseként).

Végül az új elnökség megválasztása következett, amely a következő összetételben állt fel:

Buday Péter, elnök - Four Seasons Hotel Gresham Palace

Takács Tamás, első alelnök - Kempinski Hotel

Sajtos Gábor, második alelnök - Hotel Intercontinental

Andrónyi Balázs, főtitkár - Hilton Budapest

Kelényi Judit, másodtitkár - Sofitel Budapest Chain Bridge

Bíró Bence, PR - Corinthia Hotel Budapest

Vecsei Gábor, pénztáros - Leonardo Hotel Budapest

A Magyar Aranykulcs új elnöksége: Vecsei Gábor, Kelényi Judit, Andrónyi Balázs, Takács Tamás, Buday Péter, Sajtos Gábor, Bíró Bence

Fotó: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek